A héten ugyan döntött az MLSZ a fiatalszabály eltörléséről, mi továbbra is bíztunk a fiatal labdarúgók játékperceinek javulásában. Mint kiderült, hiába, hiszen a 23. fordulóban az együttesek kevesebb mint fele biztosított lehetőséget 1997 után született játékosnak, öten összesen 292 percet töltöttek a pályán. A pozitív oldalra ezúttal Banó-Szabó Bence (18) teljesítménye került: a Honvéd középpályása remek gólpasszal segítette ráadásos győzelemhez csapatát.
Címke: Korábbi cikkeink
Tampa-siker a Tüskében
Különleges hokiesemény színhelye volt két napon át a Tüskecsarnok: a 11 év alatti korosztálynak kiírt nemzetközi tornán az észak-amerikai profiliga csapatainak mezét ölthették magukra a fiatalok. A Tüske-kupát a Tampa Bay Lightning színeiben szereplő miskolci együttes nyerte.
Második nekifutásra
Kanyargós úton jutott el a Nemzeti Kézilabda Akadémiára Schäffer Zsolt, az elmúlt négy évben azonban „kiegyenesedett” a pályafutása a 18 éves játékosnak, aki már a juniorválogatott tagjaként készül a nyári Európa-bajnokságra.
Termel a Muhari-aranybánya
A tavalyi mellé még két Eb-címet szerzett, így háromszoros kadét Európa-bajnokként tért haza Szocsiból, a korosztályos vívó Európa-bajnokságról Muhari Eszter. Nehéz eldönteni, mi a nagyobb szám: az, hogy Budapesti Honvéd 15 éves párbajtőrözője egyéniben és csapatban is aranyérmes lett, vagy az, hogy az egész viadalon egyetlen csörtét sem vesztett…
Úton az európai elit felé
Nyolc nap alatt nyolc mérkőzést játszik három magyar utánpótlás-válogatott, s valamennyi létfontosságú találkozókat vív az Európa-bajnoki szereplés kiharcolásáért. Az U17-es és az U19-es együttes az elitkörben lép pályára, míg az U21-es csapat két mérkőzéssel kerülhet közelebb célja eléréséhez.
Papírforma Veszprémben
Rekordszámú, 316 cselgáncsozó vett részt a Veszprém Arénában rendezett ifjúsági fiú és leány országos bajnokságon, amelyről hiányzott több aranyesélyes versenyző is. A két vezetőedző, Bíró Norbert és Bejczi Zsuzsanna szerint majdnem minden súlycsoportban a papírforma szerint alakult a verseny eredménye.
Félúton Madridba
Csaknem 50 millió eurót fizetett a 17 esztendős Vinícius Júnior játékjogáért a Real Madrid. A Flamengo ifjú támadója az Emelec elleni Libertadores-kupa találkozón mutatott ízelítőt tehetségéből, nagy kérdés azonban, mire lesz képes a tizennyolcadik születésnapját követően az öreg kontinensen.
Rangadók a javából
Két gólnál nagyobb különbség egyik UVSE–KSI rangadón sem született , pedig mindhárom korosztály meccseit egymás után rendeztéka Hajós Alfréd Uszoda 33 méteres medencéjében. Az első két meccsen a hazaiak örülhettek, az utolsót azonban parázs végjátékkal behúzták a vendégek.
Elcsúszott éremcsaták
A montrèali felnőtt rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokság második napján is érdekelt volt a 18 éves Bácskai Sára Luca és a 19 esztendős Jászapáti Petra. 1500 méteren csak Jászapáti jutott a B döntőbe, ahol 11. lett, míg Bácskai ugyanezen a távon 15. helyezést ért el. A két fiatal a 3000 méteres váltóban a kisdöntőbe jutott.
Zsombor katalán karrierje
A Joventut Badalona csapatában játszó, 15 éves Maronka Zsombor óriási sikert ért el azzal, hogy a katalán együttes juniorcsapatával az U18-as Euroliga legjobb nyolc csapata közé jutott. Ennek apropóján kérdeztük a játékost karrierjének alakulásáról.