A lengyelországi ORV legjobb kapusának választották a 15 esztendős Kastl Annát. A Vasas fiatalja ugyan alig három éve kezdett kézilabdázni, de gyorsan fejlődik, és már a külföldi karrier, illetve a felnőttválogatottság lebeg a szeme előtt.
Címke: Korábbi cikkeink
Többen, jobban
Bő fél éve született parlamenti határozat a röplabda látványsportágak közé emeléséről. Az országgyűlés 150 igen és 34 nem szavazattal elfogadta az előterjesztést. Azóta a röplabda a hatodik sportág, amely élhet a társaságiadó-kedvezmény nyújtotta – az utánpótlás-nevelésben döntő jelentőségű – lehetőségekkel. Az első hónapok tapasztalatairól mindkét oldalt megkérdeztük: Ludvig Zsoltot, a szövetség főtitkárát, valamint Tomanóczy Tibort, a Dunaferr SE élvonalbeli férficsapatának vezetőedzőjét.
Uros mindent átgondolt
Nyáron került a Telekom Veszprém kézilabdacsapatába Borzas Uros, a magyar ifjúsági válogatott szerb származású átlövője, aki 2017 utolsó bajnokiján már az első csapatban is bemutatkozott. Az U20-as Európa-bajnokságról éremmel szeretne hazatérni.
Győr, Tampere, Buenos Aires
Remek eredmények születtek az atléták korosztályos fedett pályás országos bajnokságának első napján a BOK-csarnokban. A résztvevők száma is emelkedett a tavalyihoz képest. A legjobb ifjúsági versenyzők az Európa-bajnokságra, a juniorok pedig a világbajnokságra készülnek, amihez fontos lépcsőfok volt a bajnokság.
Értékes helyezések Ironman örökösétől
A fiataloknak véget ért a győri 10 méteres Európa-bajnokság szombaton, a futócéllövők vegyes számával. A magyar válogatott ismét két bronzérmet szerzett a csapatversenyben, a legjobb egyéni eredményt pedig Palánki Klaudia hozta a hatodik helyzésével. Előző nap is ő volt a legeredményesebb (5.) és mind a kétszer egyéni csúcsot lőtt. Az UTE 18 éves fiatalja otthonról hozta a sportszeretetet, a nagypapája huszonhétszeres Ironman-győztes.
Hárman a playoffban
A Győri ETO HC gárdája, a Vasas fölényes legyőzésével, története során először jutott a playoffba az osztrák U18-as jégkorongbajnokságban (EBJL). A MAC Budapest és a Fehérvár AV19 együttese után érkeztek a győriek a rájátszásba a középszakasz utolsó játéknapján, amelyen a két, már korábban továbbjutott csapat összecsapásán a MAC 8–2-re kiütötte a fehérváriakat.
Dobtak a fiatalok
A Viszkeleti testvérek öt érmet, abból négy aranyat nyertek Szombathelyen, az országos serdülő- és újonc-dobóbajnokságon, amelyen 133 versenyző mérte össze tudását. A tapasztaltakról Németh Zsolt mesteredző, a szövetség alelnöke beszél.
Katari osztálykirándulás
A két évvel ezelőtti roueni diadal után újra a győri Bercsényi Miklós gimnázium tanulói képviselik Magyarországot a lányok mezőnyében a középiskolai kézilabda-világbajnokságon. A katari tornát remekül kezdte a Róth Kálmán vezette együttes, simán legyőzte a cseheket és a szerbeket is.
Nagy a baj?!
Nagy Lajos mesteredző több, mint három évtizede dolgozik a birkózásban. Ma Ritter Árpád nőibirkózó-kapitány jobb keze. A beszélgetésünk során szóba került a női birkózás eredményessége és a szabadfogású fiúk eredménytelensége is, és nem véletlenül, hiszen a mester mind a kettőhöz ért: maga is szabadfogású versenyző volt..
Így készül a kapus
A tavaly megjelent korosztályos képzési kézikönyv után újabb fontos kiadványt készül a kézilabdaszövetség irányításával. A Korosztályos kapusképzés című szakanyag szerzői között korábbi kiválóságok szerepelnek, de jelenlegi klasszisok is hozzájárultak a könyv magas színvonalához.