A Békéscsabától kikapott, a Vasas együttesét legyőzte a női junior kézilabda-válogatott a hét eleje „NB I-es” felkészülési mérkőzésein. A fiatalok élvonalbeli mérlege így továbbra is roppant pozitív, öt mérkőzésből négyet nyertek meg a mostani évadban.
Címke: Korábbi cikkeink
Az első juniorpróba
Majdnem mindegyik súlycsoportban érvényesült a papírforma a junior birkózók szabadfogású minősítőversenyén, amelyet a kaposvári RG-sportcsarnokban rendeztek meg. Az 57 és a 61 kg-ban nagy csaták várhatók a továbbiakban. Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány a világverseny-reményekről beszélt honlapunknak. És arról, hogy miben kell leginkább fejlődniük a fiúknak.
Teljes a csapat
Bár az utóbbi hetekben már valószínűsíteni lehetett az utazók névsorát, immár hivatalos, kik vesznek részt az oroszországi kadét és junior vívó Európa-bajnokságon. A kontinensviadalon tizennyolc egyesület versenyzői szerepelnek, a csapatban négy olyan fiatal kap helyet, aki mindkét korosztályban érdekelt Szocsiban.
Négy jeges fronton
Válogatott hetet tartanak az utánpótláskorú jégkorongozók, három korosztályos együttes is Négy Nemzet-torna keretében léphet jégre. Az U19-esek Kaposváron, az U18-asok Lengyelországban és Franciaországban, míg az U15-ösök Olaszországban szerepelnek. A közös cél a felkészülés ezen szakaszában a kísérletezés.
Kis Fecsóból öreg Dénes
Most induló, Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik tréneri pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. Első vendégünk Kemény Ferenc, az uszodák Fecsó bácsija, aki ifjú vízilabdások sorából faragott később világklasszissá lett játékosokat.
Kezdődhet a rájátszás
Nyolc csapatnak volt esélye arra, hogy a fiú kadét kosárlabda-bajnokság rájátszásába, a legjobb 16 csapat közé jusson. Az oda-visszavágós keresztjátékból végül az AKMÉ Körmendi Törpördögök, a Zalakerámia ZTE KK, a Vásárhelyi Kosársuli és a Nyíregyházi Sportcentrum alakulata került ki győztesen.
Orsolya reflektorfényben
„Hogyan lett a 17 éves Tóth Orsolya a világ leghíresebb 3x3-as játékosa?” – ezzel a címmel közölt cikket a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a hivatalos honlapján arról, hogy a tavaly sikert sikerre halmozó fiatal magyar játékos hihetetlenül népszerű a közösségi médiában.
Sorsoltak az Eb-re
Kisorsolták a leány U17-es röplabda Európa-bajnokság csoportjait. A magyar csapat a sportág nagyja, Oroszország mellett Bulgária, Fehéroroszország, Szerbia és Szlovénia korosztályos legjobbjaival küzd meg A jelű hatosban.
Csillagos ötös
Még a magyar vívósport pazar eredménylistáját tekintve is kitűnő sorozatot produkáltak a fiú junior párbajtőrözők az évad világkupa-sorozatában: öt magyar versenyző is dobogón végzett az eddigi három viadalon. Utánajártunk, mi lehet a sikerek titka, illetve mi várható a közelgő korosztályos Európa- illetve világbajnokságon.
A döntő küszöbén
„Az utóbbi időben három alapemberünk is sérült volt. Furcsa, de ez jó hatással volt a srácokra. Megtanultak igazán csapatként működni” – emeli ki a siker egyik okát Svajda Gábor, a Falco KC Szombathely vezetőedzője, miután 89–79-re felülmúlták, és ezzel a vezetést is átvették a Nyíregyházi Sportcentrumtól a fiú junior kosárlabda-bajnokság felsőházi rájátszásában.