A PLER-Budapest magabiztosan vezet a Keleti csoportban, azonban az ifjúsági fiúbajnokság másik három, négyes döntőbe jutó csapatáról még korai volna jósolni.
Címke: Korábbi cikkeink
Vízilabda: két meccsen három tucat gólt lőttek a KSI ifistái
Elkezdődtek a korosztályos fiú vízilabda-bajnokságok középszakaszának küzdelmei, a KSI és a Szeged az ifjúsági, valamint a serdülőmezőnyben már a második forduló mérkőzését is lejátszotta szerdán.
Labdarúgás: fiataljai is segítik az NB I felé kacsingató Szeged-Csanád Grosics Akadémiát
Jól rajtolt a tavaszi szezonban a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapata, amely – fiataljainak is köszönhetően – már az NB I felé kacsingat.
Labdarúgás: egy góllal kikapott a törököktől az U15-ös válogatott
Az U15-ös labdarúgó-válogatott az első félidőben kétgólos hátrányba került a török korosztályos csapat ellen, a második játékrészben pedig csak a szépítésig jutott a tápiószentmártoni felkészülési mérkőzésen.
Birkózás: két arany- és egy bronzéremmel nyitottak a magyar fiatalok a plovdivi U23-as Eb-n
Takács István (87 kg) és Vitek Dárius (130 kg) U23-as Európa-bajnoki címet szerzett, míg Klányi Krisztofer (77 kg) a dobogó harmadik fokára állhatott fel a kötöttfogású birkózók versenyében Plovdivban.
„A magyar vívás újra hat fegyvernemes!” – Boczkó Gábor a korosztályos Eb után
Boczkó Gábor szövetségi kapitány először a szenzációs jelzőt használja, amikor a magyar vívók tizenhat érmet érő teljesítményét értékeli az újvidéki korosztályos Európa-bajnokság után.
Kosárlabda: a Vasas és a Sopron is rangadót nyert a kadét fiúbajnokságban
A második helyen álló Vasas Akadémia az éllovas Atom City-Atomerőmű SE csapatát verte, míg a forduló előtt negyedik Soproni Sportiskola KA a harmadik Kecskeméti KA együttese ellen győzött a Piros rájátszáscsoportban az U16-os fiúk kosárlabda-bajnokságában.
Kézilabda: Ilics Zoran belekóstolt a BL-be, és a Kielce elleni meccs után megjött az étvágya
Mind több lehetőséget kap a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatában a magyar válogatott 20 éves jobbátlövője, Ilics Zoran, aki a múlt héten a Kielce ellen szállt be pazarul a világklasszisok közé. Őt kérdeztük a Bajnokok Ligájáról, az NB I-ről és a válogatottról.
Tekvondó: Józsa Levente olimpiai pontszerző versenyt nyert Szófiában
A TFSE 19 éves tekvondósa, Józsa Levente rangos, G2-es besorolású versenyt nyert Szófiában; eredménye az olimpiai kvalifikációba is beleszámít.
Labdarúgás: két fiatal is betalált az NB I 23. fordulójában
A múlt heti visszaesés után – ha csak keveset is, de – újra növekedett a 2001-es vagy annál fiatalabb labdarúgók játékideje a labdarúgó NB I-ben, aminek viszont még inkább lehet örülni, hogy közülük ketten is eredményesek voltak.