Battai Sugár (16) győzött, Urbán Tamás (18) ezüstérmes lett az felnőtt kardvívók harmadik Magyar-kupa-fordulóján, amely egyben az U23-as európai körversenysorozat része is volt Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.
Címke: Korábbi cikkeink
Cselgáncs: Sipőcz Richárd egyszer győzött, Vég Zsombor nyeretlen maradt az izraeli felnőtt GP-n
Az U23-as Európa-bajnok Sipőcz Richárd egy győztes mérkőzést követően a világranglista-hatodik, dél-koreai Kim Szang-mintől kapott ki nagy csatában, míg Vég Zsombor az első meccsén maradt alul a tel-avivi olimpiai kvalifikációs Grand Prix-verseny zárónapján.
Vízilabda: már tízből tíznél tart a BVSC-Zugló kimagaslóan védekező leány gyermekcsapata
Szombaton délelőtt folytatódott a BVSC-Zugló leány vízilabdacsapatának remeklése a gyermekbajnokságban: sok gólt dobott, nagyon keveset kapott. A tabellát hibátlanul vezető együttes edzője, Mészáros Vanda beszélt a győzelmi sorozat hátteréről.
Gyorskorcsolya: Nem tartalék – interjú az ifjúsági téli olimpián remekül helytálló Bíró Hannáról (16)
„Be akartam bizonyítani, hogy nem tartaléklistás vagyok, hanem igenis, ott a helyem az olimpián. Úgy érzem, sikerült” – nyilatkozta honlapunknak a 16 éves gyorskorcsolyázó Bíró Hanna. A Tornádó Team Szeged versenyzőjének élménybeszámolójából kiderül, egyedül azt sajnálja, hogy a többi magyar sportolóval nem találkozott St. Moritzban.
Kézilabda: a mostani junioroké lehet a főszerep a 2024-es hazai rendezésű női Európa-bajnokságon
Magyarország, Ausztria és Svájc nyerte el a 2024-es felnőtt női kézilabda Eb rendezésének jogát. A helyszínen a szövetség alelnöke, Pálinger Katalin úgy fogalmazott, öt év múlva már beérhetnek az elmúlt években sikert sikerre halmozott junior- és ifjúsági korú játékosok is.
Labdarúgás: tizenkilenc éves gólpasszkirály a Bundesligában
Senki nem adott több gólpasszt adott a 19 éves Jadon Sanchónál az öt európai topbajnokságban. Az angol válogatott labdarúgó a pénteki Köln elleni találkozón az asszisztja mellett gólt is szerzett.
Tenisz: mesebeli Melbourne – két magyar fiatal az Australian Open juniorversenyének főtábláján
A korosztályos világranglistán elfoglalt előkelő helyezésének köszönhetően Fajta Péter (17) és Tóth Amarissa Kiara (16) egyaránt a főtáblán kapott helyet az idei Australian Open juniortornáján. S bár kiemeltek nem lesznek, a nevezési lista 25. illetve 22. pozíciójából szép reményekkel vághatnak neki a versenynek.
Labdarúgás: az U19-es csapat őszi sikere is mutatja, az ETO FC Győrben ismét rend van
Az U19-es csapat őszi elsősége és a felnőttcsapatban folyamatosan lehetőséget kapó fiatalok a bizonyítékai annak, hogy az ETO FC Győr labdarúgócsapatában ismét értelmes és célravezető utánpótlás-nevelés folyik.
Labdarúgás: mongolok után indonéz focisták is érkezhetnek a Puskás Akadémiára
Hamarosan indonéz labdarúgókat is a soraiban tudhat majd a Puskás Akadémia – állítja a 444.hu. A felcsúti egylet korábban Mongóliával kötött olyan megállapodást, miszerint az ázsiai ország legtehetségesebb focistái lehetőséget kapnak a magyar klub utánpótlásában.
Jégkorong: Keresztes Levente (17) álomcsapatban és remek formában kezdte 2020-at
Nagyszerűen teljesít mostanság a Twin City Thunder 17 éves jégkorongozója, Keresztes Levente az NCDC elnevezésű amerikai juniorligában. Az U20-as vb-re sokat gondoló hokist a hét álomcsapatába választották. Honlapunknak úgy nyilatkozott: reméli, hogy az egész szezonban kitart a jó forma.