A 2020-as nyári ötkarikás játékokra készülődő tékvandósoknak még csak egy része mondhatja el magáról, hogy már biztos résztvevője a tokiói olimpiának. Nagyon sokan csak a jövő év első felében véglegesíthetik helyüket a rajtra jogosultak listáján.
Címke: Korábbi cikkeink
Elek Gábor: „Elmentünk egy olyan irányba, ami a gyerekek fejlődését nem feltétlenül segíti elő”
A BL-szereplő FTC-ben és a felnőtt kéziladba-válogatottban is nagy szerep hárul az utánpótláskorú, vagy majdnem utánpótláskorú játékosokra. A zöld-fehérek vezetőedzője a Sport TV műsorában arról beszélt, félő, hogy túlságosan is nagy a teher kerül a fiatalokra.
Kosárlabda: szombaton kezdődik Léván az Olimpiai Reménységek Versenye
Szombattól hétfőig Szlovákiában, Léván rendezik a fiú és leány kosarasok Olimpiai Reménységének Versenyét. Az U16-os válogatottjaink vezetőedzői, Berényi Sándor és Mészárosné Kovács Andrea beszélt az alakulataink erősségéről, valamint a várakozásaikról.
Atlétika: kemény munka és pizzasütés a 32-szeres magyar bajnok Kaptur Éva edzésmódszerei között
„Ők nem gyerekek, hanem fiatal felnőttek” – vallja tanítványairól a 32-szeres magyar bajnok sprinter Kaptur Éva, aki öt éve kezdett edzőként is tevékenykedni. A pályafutása során számos tapasztalatot gyűjtött atlétanő felkészítési tervében éppúgy szerepet kap az áldozatos munka, mint a pizzázás közbeni barátnői csevegés.
Országúti kerékpár: Peák Barnabással (21) érkezik a Tour de Hongrie-ra a Mitchelton-SCOTT
Peák Barnabással a soraiban indul jövőre a Tour de Hongrie-n az ausztrál Mitchelton-SCOTT csapata – számolt be róla az országúti kerékpáros körverseny honlapja.
Kajak-kenu: mesterhármast és mesés duplát is hozott minden idők legjobb utánpótláséve
Minden korábbinál sikeresebben szerepelt az utánpótlás kajak-kenu-válogatott az idei U23-as és ifjúsági világbajnokságon. Kétezer-tizenkilenc két hősével, a három aranyat nyert Kőhalmi Emesével és a kétszeres bajnok Redl Andrással elevenítjük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.
Cselgáncs: Özbas Szofi azt sem becsüli alá, akin látszik, hogy életében először kötötte fel az övet
„Mindennek van értelme: a kemény munkának, a szenvedésnek, a fogyásnak, még a sírással töltött estéknek is. Hajt a bizonyítási vágy. Főleg azokkal az emberekkel szemben, akik nem hisznek bennem. Ha valaki szívét-lelkét beleteszi abba, amit szeret, akkor – valamilyen formában – biztos, hogy egyszer győztes lesz” − mondja az elsőéves juniorként korosztályos Európa- és világbajnoki címet, valamint U23-as Eb-aranyérmet szerzett, mindössze 18 éves Özbas Szofi.
Gyorskorcsolya: Bíró Hanna bombaformában várja az ifjúsági olimpiát
Arany- és ezüstéremmel hangolt a lengyelországi Zakopanéban rendezett, Tátra-kupa elnevezésű nemzetközi versenyen a lausanne-i téli ifjúsági olimpiára készülő egyetlen magyar gyorskorcsolyázó, Bíró Hanna. A Tornádó Team Szeged sportolója azt követően sem pihenhetett sokáig, pénteken már utazik is tovább, a németországi Inzellbe.
Díszpolgár lett a Puskás-díjas Zsóri Dániel
Nagyszabású ünnepségen vehetett át díszpolgári címet a szülőfalujában, az Arad megyei Simonyifalván Zsóri Dániel, a MOL Fehérvár FC 19 éves futballistája, aki idén első magyarként elnyerte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) gáláján az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat.
Az év kézilabdacsodái (II. rész): „Az ilyen pillanatokért érdemes” – Európa-bajnok az ifjúsági leányválogatott
Minden korábbinál szebb eredményeket hozott 2019: év végi sorozatunkban visszaemlékezünk a kézilabda-utánpótlás idei arany pillanataira. A második részben az ifjúsági leányválogatott újabb menetelését, a celjei Eb-sikert elevenítjük fel.