UtánpótlásSport
2026. május 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Címke: Korábbi cikkeink

Remekül szerepeltek a húsz év alatti vívók a Budapesten rendezett felnőtt országos bajnokságon. Több olyan fiatal volt, aki dobogóra állhatott, a párbajtőröző Muhari Eszter (17) ráadásul címet védett. A felnőttválogatott szövetségi kapitányával, Udvarhelyi Gáborral beszélgettünk arról, hogyan látta az utánpótláskorúak teljesítményét.

#Vívás

Kerékpár: három szakágban remekelt, három szakágban díjazta a szövetség a 18 éves Vas Kata Blankát

Pazar 2019-es éven van túl Vas Kata Blanka, aki három szakágban, cyclocrossban, országúton és hegyikerékpár XCO-ban is kimagaslott a magyar mezőnyből. A fényes sikereket a szövetség is elismeri: előbbi két kategóriában az esztendő legjobb felnőtt női versenyzőjének, míg utóbbiban az év utánpótlás-versenyzőjének választották meg.

#Kerékpársportok

Sakk: három világverseny érmei és az apátián túli jövőkép

Kozák Ádám, Papp Levente, Gombócz Ferenc és az öttagú U12-es sakkválogatott is éremmel tért haza 2019-ben a korosztályos világversenyéről. Az ifjúsági bizottság elnöke szerint ez azt mutatja, vannak tehetségek, de folyamatos képzésük és menedzselésük elengedhetetlen jövőjük érdekében.

#Sakk

Kilenc utánpótláskorú vívó lett bajnok csapatban a felnőtt magyar bajnokságon

A Budapesti Honvéd női párbajtőrcsapata, a BVSC-Zugló női kardegyüttese, a Vasas férfi kardalakulata és a Törekvés SE férfi tőrgárdája egyaránt felnőtt magyar bajnoki címet ünnepelhetett a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A közös bennük az, hogy a keretükben egy vagy több utánpótláskorú vívó is helyet kapott.

#Vívás

Gyorskorcsolya: távoli célból valóság – a jégen is remekel az ifjúsági olimpiára készülő Bíró Hanna

Megérte két hétig reménykedni! A Tornádó Team Szeged 16 esztendős gyorskorcsolyázója, Bíró Hanna rengeteg áldozatot hozott azért, hogy a görkorcsolyázás mellett a jégen is sikereket érjen el; a lausanne-i kvóta feltétlenül annak számít, hiszen előzetesen maga a versenyző sem adott 20 százaléknál több esélyt az olimpiai részvételre. Borúlátását igazolja, hogy a kvalifikáció nem volt zökkenőmentes…

#Korcsolyasportok