UtánpótlásSport
2026. május 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Címke: Korábbi cikkeink

A tőrvívó Szemes Gergő sorozatban a harmadik kadét európai körversenyét nyerte meg szombaton: Budapest és Mödling után ezúttal Halléban aratott diadalt. Nem akárhogyan! A legszorosabb párharca a 194 fős mezőnyben 15:11 volt.

#Vívás

Cselgáncs. Tóth Benedek: minden gondolatom ekörül forgott, mégsem sikerült

Kalandos és érzelmekkel teli évet tudhat maga mögött az RHDSE 19 éves dzsúdósa, Tóth Benedek (81 kg); megannyi Európa−kupa-aranyéremmel a háta mögött vágott a junior Európa-, majd világbajnokságnak, amelyeken csak az első körig jutott. Beszélgettünk vele arról, hogyan kezelte a csalódásokat, és persze szóba került az is, hogy mindezek után elégtétel volt neki az U23-as kontinensbajnoki bronzérem megszerzése.

#Cselgáncs

„Elképesztő teljesítményre képes” – Baji Balázs a 17 éves gátfutó Pap Márkról

Az Ikarus BSE 17 éves gátfutója, Pap Márk idén fedett pályán országos csúccsal, szabadtéren három számban is remek egyéni rekordokkal rukkolt elő, 110 gáton szerzett EYOF-bronzérmével teljes eredményei alapján pedig megérdemelte az év ifjúsági atlétájának járó díjat. Hogy a gátfutás egyik kivételes reménységéről van szó, azt Baji Balázs is megerősítette.

#Atlétika

Sportlövészet: messze nem lőtér a zsombói Cél-Tudat SE otthona

Hogy az összefogás erejének, valamint a sportlövészet és a gyerekek szeretetének együttes jelenléte apró csodákra is képes, hűen tükrözi a zsombói Cél-Tudat SE története. Hogy megfejtsük, miként lett a roskadozó, idegen falak közti álomból, otthonnal és sikerekkel társuló valóság, dr. Jákó Gyula elnökkel ötven évet is visszarepültünk az időben.

#Sportlövészet