UtánpótlásSport
2026. május 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Címke: Korábbi cikkeink

Kosárlabda: Völgyi Péter szerint nagyon nehéz dolgunk lesz a 2020-as U18-es Európa-bajnokságon

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) kedden közölte a jövő évi utánpótlás Európa-bajnokságok csoportbeosztását. A 2017-ben és 2018-ban bravúrt bravúrra halmozó U18-as leányválogatott vezetőedzőjével, Völgyi Péterrel beszélgettünk, miben változik a keret összetétele, de szó esett arról is, hogy nehéz lesz jó pozícióban továbbjutniuk a kieséses szakaszba.

#Kosárlabda

Kerékpár: tűzijáték előtt – az utánpótlásbázist növelné, az infrastruktúrát fejlesztené a szövetség

Több látványos siker jelezte utánpótláskorú bringásaink fejlődését 2019-ben. Princzinger Péter, a szövetség elnöke szerint a tehetségek és az elmúlt négy-öt év szisztematikus munkája mellett a hazai kerékpársportot támogató közeg kialakulása is kulcsszerepet játszott a sikerekben, jövőre pedig még nagyobb tűzijátékra számíthatunk.

#Kerékpársportok

Ők négyen hajtanak a Heisman Trophy-ért

Kihirdették annak a négy játékosnak a nevét, akik közül kiválasztják az év legjobb egyetemi amerikaifutballistáját. A listán három irányító és egy védő szerepel. Nézzük, kié lehet idén a Heisman Trophy.

#Egyéb sportágak

Fiatalos iramban: tokiói hajsza

Vannak olyan sportolók, akiknek csak pályafutásuk végén adatik meg az a lehetőség, hogy részt vegyenek egy olimpián. Ugyanakkor vannak olyan, kiemelkedő kvalitású versenyzők is, akik már utánpótláskorúként eljutnak arra a szintre, hogy a világ legnagyobb presztízsű versenyén, az ötkarikás játékokon bizonyítsanak. Sportvezetőkkel beszélgettünk arról, kik azok az ifjak, akik jó eséllyel pályázhatnak a jövő évi, tokiói olimpiai kvótára.

#Vívás