Több cikkünkben is foglalkoztunk már azzal az elmúlt hónapokban, hogy a 2019–2020-as futballidény, főképp a Bajnokok Ligájában áttörést hozott az utánpótláskorú játékosoknak, akik számos kor- és gólrekordot megdöntöttek. A felnőttválogatottakban talán nehezebb a kiugrás, de a múlt héten befejeződött Eb-selejtezősorozatban is számos nagy ígéret hívta fel magára a figyelmet.
Címke: Korábbi cikkeink
Civilben a pályán: a kajakkirálynő, Kovács Katalin szerint aranyos terhet visznek a vállukon a mai fiatalok
Sorozatunkban olyan korábbi klasszisok mondják el véleményüket a hazai sportági utánpótlásról, akik manapság semmilyen vagy csak csekély szerepet töltenek be annak alakításában. Ezúttal a „kajakkirálynővel”, a háromszoros olimpiai és harmincegyszeres világbajnok Kovács Katalinnal beszélgettünk.
Tollaslabda: két győztes meccsel indított a magyar csapat a pécsi U15-ös Nation to Nation-bajnokságon
Mind a két mérkőzését megnyerte U15-ös tollaslabda-válogatottunk a Pécsett zajló Nation to Nation csapatbajnokság nyitónapján: a svájciak és a szerbek sem tudtak kifogni a magyarokon. Igaz, utóbbiakat csak nagyon szoros csatában, 5:4-re győzték le Hart Petráék.
Dzsúdóközpontot építenek Mórahalmon
Mórahalom újabb jelentős sportlétesítménnyel gazdagodik, ugyanis dzsúdóközpont épül a városban. Ez hatalmas lépés a Mórahalmi JE utánpótlásbázisának országos szintre való emeléséhez. Az ünnepélyes alapkőletételt november 30-án tartják, ezen a napon Mórahalom ad otthont a diák C korcsoportos országos bajnokságnak − írja a judoinfo.hu.
Öttusa: a legjobb pillanatot a legrosszabb követte az U19-es Eb-győztes Erdős Rita évében
A Trion SC 17 éves öttusázója sérüléssel kezdte a 2019-es évet, majd mindenkit meglepve júniusban U19-es Európa-bajnoki címet szerzett, aztán nem indult a korosztályos világbajnokság egyéni versenyében. Erdős Rita a sikerről és az utána hirtelen jött csalódottságról is mesélt rövid évértékelőjében.
Atlétika: fényesen ragyogó csillagok a WA-gálán
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) az elmúlt hétvégén rendezte szokásos évi gáláját, amelyen a legjobb 20 éven aluli sportolókat is díjazták – összességében elmondható, papírforma eredmény született.
Curling: biztató előjelek a vb előtt
Jó előjelekkel készül a decemberi junior-világbajnokságra a leány curlingválogatott, amely az elmúlt hétvégén Svájcban lett negyedik az Európa-kupa aktuális fordulójában.
Sí: van okuk reménykedni a magyar fiataloknak
A szövetség lehetőségeihez mérten idén is igyekszik megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy az utánpótláskorú sízők az előző szezonokhoz hasonló vagy akár nagyobb sikereket érjenek el a rangos nemzetközi versenyeken. Miklós Edit elnök szerint a sportág népszerűsítése továbbra is az egyik legfontosabb cél, és az északi szakág fejlődése bizakodásra ad okot.
Jégkorong: Szibériából a legjobbak közé
A tavalyi draft második helyén kiválasztott Andrej Szvecsnyikov ugyan még csak második idényét tölti az észak-amerikai profiligában, de már biztos, hogy bekerül a neve az NHL történelemkönyvébe. Jelenlegi formáját elnézve viszont könnyen elképzelhető, hogy nem csak arról a bizonyos megmozdulásról fognak rá emlékezni hosszú évek múlva.
Tollaslabda: minden eddiginél erősebb lesz a mezőny Pécsett az U15-ös Nation to Nation csapatbajnokságon
„Kezdetben csak a környező országokból érkeztek csapatok, de hamar kinőttük magunkat. Odáig jutottunk, hogy manapság az erősebb országok előre jelentkeznek, hogy jelen szeretnének lenni. Tudják, mennyit fejlődhetnek itt. A különbség a korábbi megméretésekhez képest az, hogy nyolc együttes helyett ezúttal tíz versenyez” – mondja a szövetség elnöke, Csorba József a pénteken kezdődő pécsi U15-ös Nation to Nation csapatbajnokság előtt.