A Budapesti Rögbi Központ átadása nem csupán ceremónia lesz, hanem történelmi pillanat is, hiszen a főváros első rögbistadionja nyílik meg szombaton a Kincsem Parkban (közvetlenül a lettek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést megelőzően). Csúcsminőségű pálya, impozáns lelátó és műemlék épület ad otthont ezentúl az utánpótlásnak és a válogatottnak, ezzel is biztosítva a lehetőséget, hogy a sportág megkezdje felzárkózását a nemzetközi élmezőnyhöz – írja az nso.hu.
Címke: Korábbi cikkeink
Vízilabda: Magyari Alda a világbajnokságok után Egerben is száz százalékra törekszik
Álomszerűen kezdődött az év Magyari Aldának, hiszen januárban rögtön bemutatkozhatott a női vízilabda-válogatottban. A még mindig csak 18 éves kapus felnőtt- és junior-világbajnokságon is járt 2019-ben, és szeptembertől már egri színekben remekel a bajnokságban. Honlapunknak többek között azt is elárulta, mi lett volna, ha ő védi az ázsiai kaput a magyar hölgyek dél-koreaiak ellen aratott, sporttörténelmi 64–0-s győzelemmel véget érő vb-meccsén.
Birkózás: hét-hét aranyérem jutott a fővárosi és a vidéki kluboknak a tatabányai diák I-es kötöttfogású diákolimpiai döntőn
Százhatvan kötöttfogású diák I-es korosztályú birkózó mérte össze tudását a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban rendezett diákolimpiai döntőn. A megméretésen teljes megosztottság volt a vidéki és a fővárosi klubok között: hét-hét aranyérem jutott mindkét területre.
Kézilabda utánpótlás-válogatottak: lehet még fokozni?
Szinte felülmúlhatatlan nyarat zárt a hazai kézilabda-utánpótlás. Igyekszünk körképet adni arról, hogy a válogatott idény kezdetekor hogyan is állnak a jövő évi világversenyekre készülő nemzeti csapatok. Vajon van-e tér a továbblépésre?
Sakk: Sulyok Eszter a legjobb magyar az ifjúsági világbajnokság hajrájában
Az indiai korosztályos sakkvilágbajnokságon már a kilencedik fordulón is túlvannak a versenyzők. A négy magyar induló közül az U14-es leányok mezőnyében játszó Sulyok Eszter áll a legelőkelőbb helyen. Legutóbbi veresége ellenére is a tizenötödik a korosztályában.
Tollaslabda: Sándorházi Vivien nyolcaddöntőbe jutása volt a legjobb magyar szereplés a kazanyi ifjúsági világbajnokságon
A magyarok csapatban huszonnegyedikek lettek a kazanyi ifjúsági tollaslabda-világbajnokságon, míg egyesben az ifjúsági Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Sándorházi Vivien egészen a nyolcaddöntőig jutott. Cikkünkből többek között az is kiderül, mekkora bravúr volt ez a szereplés a magyar hölgytől.
Százharminc százalék a cél az elitkörben
Az U17-es leányválogatott a múlt héten házigazdaként gyakorlatilag hibátlan teljesítménnyel nyerte a Szombathelyen rendezett Európa-bajnoki selejtezőtornát: Schumi Dorottya együttese Bulgáriát 7–0-ra, Kazahsztánt 10–0-ra, míg Lengyelországot 1–0-ra múlta felül, ezzel bejutott az elitkörbe. A viadalról és a jövőről a szövetség honlapja szólaltatta meg a kulcsszereplőket.
Civilben a pályán: Nébald György a modernkor kardforgató fiataljairól
Vadonatúj sorozatunkban olyan korábbi klasszis sportolók mondják el véleményüket a hazai utánpótlásról, akik manapság semmilyen vagy csekély szerepet töltenek be annak alakításában. Ezúttal Szöul (1988) olimpiai bajnok kardvívójával, Nébald Györggyel beszélgettünk.
Fedetlen valóság – hol készüljenek télen az atléták, és mire?
Magyarországon nincs olyan fedett pályás atlétikai létesítmény, ahol a versenyzők méltóképpen fel tudnának készülni akár felnőtt, akár korosztályos Európa- és világbajnokságra – mondja Lengyák György utánpótlás-referens. Olyan csarnok, ami az atléták szempontjából is elfogadhatónak minősül csak kettő található hazánkban, a nyíregyházi Atlétikai Centrum lesz az első nemzetközi szintű építmény – ha elkészül.
Labdarúgás: terv végrehajtva – a korosztályos leányválogatottak megvalósították a gondosan kitalált forgatókönyvet
Nem hagyott kérdést a magyar U17-es és U19-es leány labdarúgó-válogatott afelől, hogy helye van az Európa-bajnokság elitkörében. A korosztályos nemzeti csapatok szövetségi edzői, Schumi Dorottya és Turtóczki Sándor egyaránt abban látják a siker kulcsát, hogy tanítványaik szinte hibátlanul valósították meg az előzetesen megálmodott taktikát.