A második félidő elején még a román csapat volt egygólos előnyben, a leány U17-es fociválogatott azonban fordított, és végül 3–1-re győzött Gyulán, felkészülési mérkőzésen. Az eredmény különösen biztató, hiszen másfél hónap múlva kezdődik az Eb-selejtezőtorna.
Címke: Korábbi cikkeink
Rajt a junior úszó-vb-n: Zombori Gábor korosztályos világbajnoki csúccsal sokkolta a mezőnyt
Zombori Gábor elsöprő, junior-világbajnoki csúcsot érő úszásával kezdődött Budapesten a junior-világbajnokság. A Budafóka SE versenyzője természetesen a legjobb idővel döntős, mellette még Mihályvári-Farkas Viktória és Szabó-Feltóthy Eszter révén 400 m vegyesen két magyar finalista, a két váltó és két további középdöntős lesz érdekelt az esti programban.
Labdarúgás: a fordulót a DVSC „nyerte”, de a Puskás Akadémia vezeti a fiatalszabály percszámítási rangsorát
A labdarúgó NB I 3. fordulójában öt csapat hat, 21 év alatti játékosa lépett pályára. A fiatalszabály percszámítását összetettben a Puskás Akadémia vezeti, köszönhetően elsősorban az 1. forduló után a Mezőkövesd elleni meccset is végigjátszó Radics Mártonnak, aki a legtöbbet szereplő játékosok listáján is az élen áll.
Ökölvívás: nyolcadikos lesz a serdülő Európa-bajnok Dévényi Izabel
Ritkaságszámba megy, hogy valaki az általános iskola nyolcadik osztályát már kontinensbajnokként kezdje. Márpedig Dévényi Izabel úgy lépheti át az osztályterem küszöbét szeptember elején, hogy aranyérmet szerzett a serdülő korosztályba tartozó ökölvívók tbiliszi Európa-bajnokságán.
Síugrás: Vörös Virág első magyarként szerzett pontot a nyári Grand Prix-sorozatban
Nem akármilyen teljesítménnyel vétette észre magát a magyar síugrósport egyik legnagyobb ígérete, Vörös Virág. A 20 esztendős lánynak olyasvalami sikerült, ami előtte senkinek hazánkból: pontot szerzett a nyári Grand Prix-sorozatban. Ezzel a 2022-es pekingi olimpiai részvételhez is tett egy óriási lépést.
A junior birkózó-világbajnok Takács István még a mestereit is meglepte
Takács István vasárnap este junior-világbajnok lett kötöttfogásban, a tallinni Tondiraba jégcsarnokban. Az eredmény értékét jól mutatja, hogy az elmúlt 18 évben − ezzel a sikerrel együtt − csupán háromszor volt példa arra, hogy a magyar birkózósport világbajnokot ünnepeljen a juniormezőnyben (viszonyításképpen: a felnőttek között 2001 óta négy magyar nyakába összesen ötször akasztottak vb-aranyérmet). De hogy csináltad, István?
Ökölvívás: váratlan vereségek özöne Verbászban
Varga Boglárka győzött a vasárnapi döntőben, ám nagyjából ennyi az összes pozitívum, amelyet a junior ökölvívóknak kiírt, s a mögöttünk hagyott héten a vajdasági Verbászban lebonyolított Nemzetek Kupáját értékelve a mieink szerepléséről említhetünk.
Labdarúgás: Zsóri Dániel (18) gólja a Puskás-díj várományosai között
Az év góljáért járó Puskás-díj történetében először lehet magyar találatra szavazni a tízre szűkített listán. Zsóri Dánielnek, a DVSC 18 éves csatárának a Ferencváros ellen lőtt, ollózós gólját találta arra méltónak a nemzetközi szövetség (FIFA), hogy a legszebbnek járó elismerést megnyerhesse. A fiatal támadó Lionel Messivel vagy Zlatan Ibrahimoviccsal versenyez és Cristiano Ronaldo, illetve Mohamed Szalah nyomdokaiba léphet.
„Nem csaltuk a vízilabdát” – Székely Bulcsú büszke a bronzra
Harmadik helyen zárt a magyar fiú vízilabda-válogatott a Tbilisziben rendezett U17-es Európa-bajnokságon. Székely Bulcsú szövetségi edző büszkén értékelte tanítványai teljesítményét, s külön kiemelte, mennyire szervezetten, nagybetűs csapatként működve védekeztek a felnőttválogatottságról álmodó srácok.
Fiú U19-es kézilabda-vb: minden idők legjobb eredményével térhet haza a magyar válogatott
Legyőzte a horvátokat, a spanyolokat és kétszer a franciákat a fiú ifjúsági kézilabda-válogatott a Szkopjéban rendezett korosztályos világbajnokságon. Kárpáti Krisztián együttese az ötödik helyével bizonyította, hogy igenis a világ elitjében, legalábbis annak a közvetlen közelében a helye.