Dávid Tibor, a Szegedi Röplabda Egyesület ügyvezető-elnökhelyettesének meghívására február 12-én és 13-án Szegeden tartott bemutató edzésekkel egybekötött szakmai előadást Jan De Brandt, a felnőtt női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Címke: Korábbi cikkeink
Várakozva tekint előre
Szombaton kezdődik az ifjúsági és junior téli dobó országos bajnokság, amelynek programjába visszakerül a gerelyhajítás is. Honlapunknak Török Krisztián, a Magyar Atlétika Szövetség (MASZ) dobószakágának referense nyilatkozott a hétvégével, illetve várakozásaival kapcsolatban.
Páholyban a Veszprém?
Nagy rangadót nyert Balatonfüreden a Telekom Veszprém együttese a fiú ifjúsági kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjában. A bakonyiak győzelmükkel visszavették a vezetést a tabellán és nagy lépést tettek az évad végi négyes döntő felé.
Viszlát 2022-ben!
Az Egyesült Államok idei felnőtt női műkorcsolyabajnoka nem vehet részt a márciusban esedékes világbajnokságon Japánban. Nem eltiltás, nem is sérülés vagy betegség miatt. Egyszerűen azért, mert túlságosan fiatal, s a szabályok értelmében életében először legkorábban a 2022-es vb-n szerepelhet. Már persze, ha az adott évben – már nagylányként – kivívja az indulási jogot.
Bajnoki címért a tatamin
Szombaton kezdődik ifjúsági cselgáncsozóink országos bajnoksága Siklóson. A megméretésen mintegy 250-300 fiatal léphet tatamira azért, hogy elhódítsa korosztálya bajnoki címét. Az indulók egyötöde nemrég a follonicai Európa-kupa-versenyt is megjárta.
„Aranyos” dortmundi hétvége
Huszonharmadszor rendezték meg Dortmundban a nemzetközi fedett pályás utánpótlásviadalt, amelyet hagyományosan a német városban tartanak az U10–U15-ös korosztály számára. Magyarországot túlnyomórészt fővárosi gyerekekből álló versenyzők képviselték a viadalon, nem is akárhogy: csapatversenyben aranyérmet nyertek.
Újabb megnyert rangadó
Újabb nagy csatát nyert meg a Debreceni Kosárlabda Akadémia fiú juniorcsapata a rájátszás felsőházában. A debreceniek ezúttal a Vasas Akadémia gárdáját múlták felül, 84–71-re.
Rosta – negyvenötösben
Nyártól a bajnoki címvédő MOL-Pick Szeged kézilabdacsapatát erősíti a 20 éves ifj. Rosta Miklós. A korosztályos válogatott beállós alig várja már a bemutatkozást a Tisza-parti együttesben, amelyben édesapja korábbi mezszámát viselheti szeptembertől.
Juniorok a Nagydíjon
Szombaton kezdődik Győrben a kötöttfogású Magyar Nagydíj, Polyák Imre-emlékverseny, amely 2018 után ismét bekerült a nemzetközi szövetség világranglista-pontot adó Grand Prix-versenyei közé. Előzetes információk szerint összesen négy kontinens 34 országából több mint kétszáz birkózó érkezik az eseményre. Huszonhárom magyar indul, közülük öten juniorok.
Tizenhatan maradtak
A Bajnokok Ligájával párhuzamosan az UEFA Ifjúsági Liga egyenes kieséses szakasza is megkezdődött. A lebonyolítás értelmében a bajnoki ágról továbbjutott nyolc együttes a BL-ág egy-egy csoportmásodikjával csapott össze, a tét legjobb tizenhat közé jutás volt. A legnagyobb meglepetést kétségkívül a Dinamo Kijev okozta: az ukránok 3−0-s győzelemmel búcsúztatták a Juventust. A 18 esztendős Csoboth Kevin pályára lépett a Benficában, ám a portugálok alulmaradtak a Montpellier ellen, így a sorozat magyar szereplő nélkül folytatódik.