Az átalakított utánpótlásrendszer egyik új edző szereplője a 2001-es születésű pólósok válogatottjának élére felkért Varga Dániel. A játékot a nyáron abbahagyta, az edzői szakmát az FTC-Telekom utánpótlásában elkezdte. A Testnevelési Egyetem hallgatója, de magát ezen kívül is minden szinten képező olimpiai és világbajnok nevelésről, eredménykényszerről, az érzéseiről és a harminc százalék fontosságáról beszélt waterpolo.hu-nak.
Címke: Korábbi cikkeink
Keith Russell is eljön
A tornaszövetség meghívására ismét külföldi szakember érkezik Magyarországra, hogy előadást tartson a honi edzőknek. Az eseményről Magyar Zoltán, az ötlet egyik gazdája, a MATSZ elnöke beszélt honlapunknak.
Ígéret lila-fehérben
A magyar úszósport egyik legnagyobb reménysége, Kós Hubert évről évre jobb eredményeket produkál, edzője, Magyarovits Zoltán szerint az ideális úszó, mindössze 15 évesen EYOF-győzelemre és junior-világbajnoki szereplésre készül. A végső cél persze az olimpiai arany.
Az év első sikere
Még zajlik ugyan az asztaliteniszezők cseh nemzetközi utánpótlás-bajnoksága – a serdülő egyes és páros számokat rendezik az utolsó napon –, de két érmet már biztosan hazahoznak fiataljaink. Az ifjúsági fiúcsapat ezüst-, a serdülő leányegyüttes pedig bronzéremmel zárta a küzdelmeket Hodonínban. „Nagyon akartuk ezt a sikert, és ez, valamint a most meglévő, kiváló összhang volt a kulcs”– nyilatkozta honlapunknak a 16 éves, ezüstérmes András Csaba.
Ez a játék mindenre megtanít
Sorozatunkban utazásra invitáljuk olvasóinkat. Túrakalauzunk egy-egy utánpótláskorú sportoló, edző és felnőtt klasszis lesz; az ő segítségükkel igyekszünk bemutatni, milyen adottságok birtokában érdemes belevágni egy-egy sportágba, no meg azt, hogy mire számíthatnak azok a fiatalok, aki már ki is nézték maguknak valamelyik edzőtermet, pályát vagy éppen uszodát. Ezúttal annak járunk utána, miért jó a jégkorong?
Olló debütálásra
Élete első NB I-es mérkőzésén ollózó modulattal szerzett győztes gólt a Ferencváros ellen a 18 esztendős Zsóri Dániel. A debreceni csatár csereként lépett pályára a rangadó hajrájában, s a 93. percben megnyerte csapatának a mérkőzést.
Kezdődik a szezon
Az utánpótláskorú íjászok vasárnap a 3D- és a történelmi kategória országos bajnokságán vesznek részt Békéscsabán. A két szakág versenyére számos nevezés érkezett.
A maximumra törekednek
A Ferencvárosi Torna Club birkózó szakosztályánál a tavalyi sikerek után idén sem adnák alább. Sike András, az FTC szakosztályának vezetője motivált, s az idei esztendőt illetően úgy fogalmaz: korosztálytól függetlenül mindig, mindenkor szeretnék, hogy klubjuk sikeresen szerepeljen a hazai- és a nemzetközi versenyeken egyaránt.
Sportot választani tudni kell
Számos szülő esik abba a csapdába, hogy saját elképzelése alapján dönti el, mit sportoljon a gyermeke. Évtizedeken keresztül ez az eljárás határozta meg a kicsik sportágválasztását, ami sok esetben kudarchoz vezetett. Ma már tudományos módszerek segítségével sokkal pontosabban meg lehet állapítani, hogy a gyerekeknek milyen sportágak közül érdemes válogatnia, mely sportok a leginkább ideálisak számára.
Tartják a lépést
A Szegedi Vízisport Egyesület evezősei több évtizede a harmadik legeredményesebb hazai klubnak vallhatják magukat a jóval nagyobb versenyzői létszámmal és fejlettebb infrastrukturális lehetőségekkel rendelkező győri és a csepeli egyesület mögött. A Tisza-parti klub sikere az igazi csapatmunkának, az összetartásnak és a kiváló együttműködésnek köszönhető.