Arra kerestük a választ, hogy mitől kiemelkedően eredményes a cseh tenisz utánpótlás-nevelés, és vajon mit lehetne itthon is ellesni a régiós riválisunktól.
Arra kerestük a választ, hogy mitől kiemelkedően eredményes a cseh tenisz utánpótlás-nevelés, és vajon mit lehetne itthon is ellesni a régiós riválisunktól.
Beviz Lujza remek teljesítménnyel az idei negyedik versenyét nyerte meg a World Tennis Tours Juniors-sorozatban.
A Mestermunka című sorozatunkban ezen a héten Gulyás István teniszedzőt, a leány utánpótlás-válogatott szövetségi trénerét mutatjuk be.
Az U14-es leány teniszválogatott a harmadik, míg a fiúegyüttes a hatodik helyen végzett a csapat Eb selejtezőjében.
A Tenisz Műhely 14 éves ígérete, Fazekas Vencel pályafutása első döntőjét játszotta junior ITF-tornán a boszniai Banja Lukában.
A fiúk között a brazil Luis Guto Miguel, míg a lányok mezőnyében az orosz Alisa Oktijabreva nyerte a juniorok tornáját a francia nyílt teniszbajnokságon.
Az elmúlt fél évben nagyjából 400 helyet jött előre a junior-világranglistán Beviz Lujza, aki ezzel jelenleg az első számú hazai leány utánpótláskorú teniszező.
Bejelentette lemondását Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke.
A Tenisz Műhely 16 éves játékosa, Beviz Lujza megnyerte a St. Pöltenben megrendezett junior ITF-tornát.
A 16 éves Beviz Lujza az idén már három junior ITF-tornát is nyert, ezzel jelenlegi első számú magyar játékosként bekerült a legjobb 200 közé a világranglistán.