Ami tegnap még feltételes mód volt, az mára valóság lett.
Ami tegnap még feltételes mód volt, az mára valóság lett.
A férficsapat rég megszűnt, a női a harmadosztályba került Dunaújvárosban, ám megalakult a DFK SE.
Ezen a hétvégén a junior tőrözők dupla Magyar-kupa-fordulójával rajtol el a vívóik új versenyévada.
Térdsérülése miatt egy évet kellett kihagynia a soproni Rigó Dorinának (17), aki a visszatérése után igyekszik mihamarabb visszanyerni a régi formáját.
Kétgólos győzelmet aratott az U18-as labdarúgó-válogatott a bosnyákok ellen a Telkiben lejátszott felkészülési mérkőzésen.
Kerékpáros szakosztály alakult Balatonfüreden, ahol közel 60 milliós fejlesztés eredményeképpen az országban egyedülálló, multifunkciós bringaparkot adtak át.
A lányok a negyedik, a fiúk az ötödik helyen végeztek váltóban a portugáliai U19-es öttusa Európa-bajnokság nyitó napján.
A nyáron alaposan átalakuló, a férfi kézilabda NB I-nek számos utánpótláskorú játékossal nekivágó Ferencvárosban a csapategységre nem lehet panasz.
A MAFC serdülőbajnok csapatának vezetőedzőjével, Nagy-Horváth Szilviával az után beszélgettünk, hogy a szövetség az év nevelőedzőjének választotta meg.
A Rátkai Eszterrel (19) és Josepovits Kingával (18) felálló magyar válogatott legyőzte a japánokat a nyolc közé jutásért a berlini felnőtt-vb-n.