Május elején a nyári világversenyek előtti utolsó közvetett felkészülési hetén vesz majd részt a junior, az ifjúsági és a serdülő fiú kézilabda-válogatott.
Május elején a nyári világversenyek előtti utolsó közvetett felkészülési hetén vesz majd részt a junior, az ifjúsági és a serdülő fiú kézilabda-válogatott.
A fináléban a hazai pályán játszó MÁV Előrét legyőzve végül a Pénzügyőr SE nyerte meg az U20-as férfi röplabdázók fehérvári országos döntőjét.
A vereségek után az utolsó esélyével élni tudott az U18-as válogatott, és legyőzte az osztrákokat a hazai vb-n, így bennmaradt a divízió I/A-csoportban.
Házigazdaként a DEAC győzött a junior fiúk országos döntőjében; a debreceniek a fináléban a Sopront múlták felül, míg a bronzérmet a pécsiek szerezték meg.
Pécsett rendezték meg az U19-es és az U11-es korosztály ob-ját; az idősebbek között Mesterházy Milán és Karalyos Etelka is három számban döntőzött.
A Budapesti Honvéd 17 éves teniszezője, Bak-Szabó Norina egyesben és párosban is győzött a székesfehérvári, ötödik kategóriás junior ITF-tornán.
Az ikrek párharcát a döntőben végül Nagy Judit nyerte testvérével, Rebekával szemben az U19-es leány asztaliteniszezők budapesti MOATSZ-kupáján.
Szombaton a kötöttfogásúak csaptak össze az U20-as nemzetközi KIMBA-kupán, a Baracsi Imre-emlékversenyen a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián.
A manchesteri WTT Feeder asztalitenisz-versenyen a negyeddöntőben 3:2-re kapott ki a Lei Balázs, Szántosi Dávid kettős.
A junior kosárlabdázók országos bajnokságának végjátéka Debrecenben zajlik.