Mestermunka című sorozatunkban ezen a héten Büchler Zsolt karateedzőt mutatjuk be, aki harmincnégy éve foglalkozik gyerekekkel.
Mestermunka című sorozatunkban ezen a héten Büchler Zsolt karateedzőt mutatjuk be, aki harmincnégy éve foglalkozik gyerekekkel.
Véget ért a nemzetközi versenyévad a juniorkorú short trackeseknek, amely után a magyar válogatott legeredményesebb tagjával, Végi Diána Laurával beszélgettünk.
Az áprilisi, szlovákiai felnőtt Eb-n induló válogatottban több utánpótláskorú versenyző, így Lévai Levente (19) és Elekes Enikő (20) is helyet kapott.
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja az Angyalföldi Sportiskola kézilabda-szakosztályát látogatta meg.
Húsz magyar versenyzővel a mezőnyben szombaton Tiranában megkezdődik az U23-as birkózók Európa-bajnoksága.
A junior, az ifjúsági és a serdülő leány kézilabda-válogatott is felkészülési mérkőzésen lépett pályára csütörtökön.
Nosztalgiával átitatott beszélgetés a műkorcsolya-utánpótlás helyzetéről az 1980-ban olimpiai ezüstérmes, világbajnok legendás jégtánckettőssel.
Erdélyből Veszprémbe költözött a nyáron a 19 éves Nagy Nándor, hogy a Szokolai László vezette Balaton Úszó Klubban folytassa pályafutását.
A magyar U15-ös labdarúgó-válogatott 3–0-ra legyőzte a cseh korosztályos nemzeti csapatot a Telkiben megrendezett felkészülési mérkőzésen.
A MOL 2024-ben megvásárolta a futballklubot, egyesítette az UTE és az Újpest FC képzését, és az új vezetőség azt ígéri, a fiatalokon lesz a hangsúly.