A hazai utánpótlás szupertehetsége, a 16 éves Szongoth Domán legutóbb már az unokabátyjával, Dömével (19) közösen szerepelhetett a felnőttválogatottban.
A hazai utánpótlás szupertehetsége, a 16 éves Szongoth Domán legutóbb már az unokabátyjával, Dömével (19) közösen szerepelhetett a felnőttválogatottban.
Három magyar bronzérem született szerda délután a tallinni U16-os és U18-as 10 méteres sportlövő Európa-bajnokságon.
Négy magyar induló vett részt az olaszországi junior gyorskorcsolya-világbajnokságon, amely után Kóti Gábor szövetségi edző értékelt az Utánpótlássportnak.
Egy góllal kikapott a Puskás Akadémia U19-es csapata az Aston Villa ellen a legjobb harminckettő között az UEFA Ifjúsági Ligában, így kiesett a sorozatból.
A magyar csapatból egy műkorcsolyázónak és két biatlonosnak szurkolhattunk a grúziai téli EYOF szerdai napján.
A Magyar Úszó Szövetség rendszeresen szervez összetartásokat a szerényebb körülmények között létező kisebb egyesületek fiataljainak.
A 15 éves Hiezl Rékát az ujjtörés sem állította meg, hogy ott legyen a felnőtt női jégkorong-válogatottal a bremerhaveni olimpiai selejtezőtornán.
Milyen területeken és miképpen alkalmazható a mesterséges intelligencia a sportban, továbbá hogyan jelenik meg az utánpótláskorúak képzésében?
A pisztolyosoknál is megszületett az első magyar érem a tallinni U16-os és U18-as 10 méteres sportlövő Európa-bajnokságon.
Szerdán nagy megméretés vár a Puskás Akadémia U19-es csapatára, ugyanis az angol Aston Villa fiataljai ellen juthat nyolcaddöntőbe az UEFA Ifjúsági Ligában.