A 16 éves Bíró Hanna kimagaslóan szerepelt a pamplonai gyorsasági görkorcsolya Európa-bajnokságon, még úgy is, hogy az ifjúsági mezőny egykörös versenyszámának botrányos döntőjében „csak” negyedik lett. A kontinensviadalon a csapat többi tagja is helytállt, és ez Garzó Erika csapatvezető szerint a mostoha hazai körülmények mellett igazán dicséretes.
Egyéb sportágak
Szumó: Szilágyi Erik 80 kilóban alkotna maradandót a hazai utánpótlás Eb-n
Szépen búcsúzna az U18-as korosztálytól a magyar szumó egyik nagy ígérete, Szilágyi Erik. A többszörös korosztályos Európa-bajnok versenyző a szeptember végi szigetszentmiklósi kontinensviadalon is a csúcsra tör, de nem mondott le a birkózókarrierről sem.
Szinkronúszás: több mint háromezer gyerek élte át a vb-hangulatot – köztük a mieink is
„Nagyszerű kezdeményezés, hogy a 13-15 évesek is megtapasztalhatják, milyen világbajnokságon egymás ellen versenyezni" – emelte ki Jelizavjeta Sztyepanova, a magyar U15-ös válogatott szövetségi kapitánya az első utánpótláskorúak számára megrendezett világeseményt követően.
Szinkronúszás: fejes az ismeretlenbe – mit várhatunk az első utánpótlás-világbajnokságtól?
„Izgalmasabb versenyt el sem lehetne képzelni, nincsenek egyértelmű favoritok” – állítja Kobolák Gabriella, a szövetség elnökségének tagja, aki versenybíróként – a 12 fős magyar csapattal karöltve – az esemény tevékeny részeseként izgulja végig a sportág életében jelentős mérföldkőnek számító utánpótlás-világbajnokság debütálását.
Lábtoll-labda: fiatalokkal szerzett magyar bronzérem a világbajnokságon
Nagyszerűen szerepelt az utánpótláskorú játékosokkal felálló franciaországi világbajnokságon a magyar lábtoll-labda válogatott, hiszen az országok közötti rangsorban legjobb európai együttesként a negyedik helyen végzett, a női csapatversenyben pedig a dobogóra is felállhatott.
Sznúker: Viccből valóság – portré az U16-os vb-ezüstérmes „vénember” Révész Bulcsúról
„Ha már a legjobb nyolc közé jutottam, a döntőbe miért ne sikerülne?” – viccelődött a mindössze 12 éves Révész Bulcsú az édesanyjával, azt azonban nem gondolta, hogy a viccből egy csapásra valóság lesz. A sznúkerberkekben csak „vénembernek” becézett srác pályafutása eddigi legnagyobb sikeréről, valamint angliai terveiről beszélt honlapunknak.
Forma−1: Lando Norris megsérült
Futott nyaralás közben − így lett ínhúzódása a Forma−1 18 esztendős újoncának, Lando Norrisnak. A biztonság kedvéért az orvosok sínbe tették a lábát, ám csapata, a McLaren állítja: nem komoly a baj, pilótájuk ott lesz a hétvégi Belga Nagydíjon − írja az index.hu.
Ezüstérmet nyert a 12 éves Révész Bulcsú az oroszországi U16-os sznúker-világbajnokságon
Nyolcadik mérkőzésén, a fináléban túl nagy falatnak bizonyult a lengyel Antoni Kowalski, de a 12 esztendős magyar sznúkerreménység is bravúrt bravúrra halmozott azzal, hogy ilyen fiatalon elverekedte magát az U16-os világbajnokság döntőjéig. Ezüstérem a jutalom.
Sznúker: Révész Bulcsú már döntős az U16-os világbajnokságon
Nagyszerűen menetel az Oroszországban zajló U16-os sznúker-világbajnokságon Révész Bulcsú. A mindössze 12 éves magyar játékos a negyeddöntőig frémvesztés nélkül jutott el, aztán 4–3-ra legyőzte az egyiptomi Avadot, a négy között pedig a pakisztáni Hant múlta felül 4–1-re.
Íjászat: szép búcsú az ifjúsági vb-től
Mindkét magyarnak befejeződött a madridi ifjúsági világbajnokság: Balogh Mátyás és Varga Dávid is óriási csatákat vívott a spanyol fővárosban, és elégedetten térhet haza.