UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

Januártól már a felnőttmezőnyben a második vonalat jelentő COC-versenysorozatban méreti meg magát a Kőszegi SE 16 éves síugrója, Molnár Flórián. A sportág egyik nagy hazai reménysége szlovén tréner irányítása alatt készül, a jövő hét végén a lahti junior vb-n ugrik, de céljai között szerepel az ifjúsági olimpiai részvétel és a felnőtt világkupasorozat is.

Bővülő bázis

A tervezett útnak még csak az elején jár a Magyar Repülő Korong Országos Sportági Szakszövetség, hogy növelje a sportág utánpótlásbázisát, de Erdősi Zoltán elnök szerint elégedettségre ad okot a tény, miszerint két év alatt háromszáz új játékost regisztráltak. Emellett sikerült két korosztályos válogatottat is kiállítani, amelyek jelenleg a 2019-es ifjúsági Európa-bajnokságra készülnek.

Iskolaprogram a tehetségekért

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban az íjászat, amely az elmúlt két évben folyamatosan fejlődő iskolaprogramnak is köszönhető. A Magyar Íjász Szövetség (MISZ) azon dolgozik, hogy a fiatalok a felnőttek között is megállják majd a helyüket.

Keszthelyi Vivien a nyolcadik helyen ért célba

Élete első Forma-3-as versenyén indult ma el Keszthelyi Vivien, amelyen a nyolcadik helyen végzett. A 18 esztendős autóversenyző Thaiföldön kezdte meg az F3 ázsiai, téli bajnokságában a szezont, és mivel még nem vezetett ilyen autót, már január 4-én a helyszínre utazott, hogy felkészülése a lehető legtökéletesebb legyen. A futam előtt beszélgettünk vele.

Kitart a lendület

Habár évek óta stabilan szerepelnek utánpótláskorú görkorcsolyázóink a különböző nemzetközi viadalokon, a hazai versenyzési és felkészülési lehetőségek nem túl kedvezőek, és továbbra is alacsony a sportágba érkező állami támogatás mértéke. Mindezek ellenére a görkorcsolya továbbra is népszerű a gyerekek körében, és a szövetség sem hajlandó feladni jövőre irányuló terveit.

Maradt irányító

Az NFL-rájátszás történetének legfiatalabb kezdő irányítója lett Lamar Jackson. A 22. életévét a Los Angeles Chargers elleni playoff-mérkőzés másnapján betöltött quarterback első szezonját töltötte a profi ligában, s bár a hétvégi Wild Card-összecsapás nem róla szólt, az utolsó negyedben bebizonyította: van potenciál a játékában.

Ez már nem gyerekjáték

Nem mindennapi meglepetéssel zárult a hétvégi Wanda Borház-Promotech Squash Open Eger összevont ranglistaversenye, amely a fallabdázók egyik legrangosabb hazai eseménye. A felnőtt női mezőnyben a sportág egyik legkiemelkedőbb tehetsége, a mindössze 15 éves Chukwu Hannah diadalmaskodott.

Nincs ok a csalódottságra

A 2018-as esztendőben az utánpótláskorú floorballozók közül az U19-es fiú-és leányválogatottra szegeződött a legnagyobb figyelem. A hölgyek a svájci korosztályos világbajnokságon, míg a fiúk az olaszországi vb-selejtezőn mérették meg magukat.

Orgonanyíláskor idényzárás

Már májusban lezárta a versenyszezont a Magyar Curling Szövetség (MCSZ) az orgonanyílás hónapjának utolsó hétfőjén tartva meg hivatalos gáláját, méghozzá azért, mert új időszámítás kezdődött a téli olimpiai sportág honi életében. Az MCSZ az idén szakított a korábbi esztendők hagyományával és a naptári év helyett az idény késő tavaszi végéhez igazította a legjobbak elismerésével együtt járó ünnepségét.

Iskolából edzőterembe

Érezhető eredményei vannak a Magyar Íjász Szövetség által tavaly elindított „Iskolaprogramnak”. Az oktatási intézményekben elsajátított sportági alapokkal felvértezve az egyesületekben edzenek tovább a gyerekek – írja közleményében az olimpia műsorán szereplő sportág hazai szervezete.