UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

Bronzéremmel tért haza a magyar küldöttség az Ankarában megrendezett ifjúsági darts Európa-bajnokságról. A Katona Bence, Lakatos Gergely duó huszonnyolc páros között lett harmadik. „Még szép…” – mondják nevetve, hiszen a kontinensviadalt megelőzően napi hét-nyolc órát edzettek.

Pontokban egyre előrébb

A junior-világbajnokság negyedik napján is magyar finalisták nélkül maradtunk, de a lányok így is előreléptek az Európa-bajnokságon szerzett pontszámukhoz képest. Az oroszok viszont továbbra is képtelenek hibázni: újabb két aranyéremmel bővítették kollekciójukat.

Közel volt a bravúr

Minden eddiginél nagyobb közönség és ennek megfelelő, felfokozott hangulat fogadta a technikai csapatszám résztvevőit a Duna Arénában, a műúszók junior-világbajnokságán, ahol a mieink kisebb hibát elkövetve 20 nemzet közül a 14. helyet szerezték meg. Az oroszok továbbra is hibátlanok: ötből öt arany került eddig hozzájuk, míg az ukránok ezüstéremből gyűjtötték be eddig az összeset.

Újabb orosz vízivarázs

Eddig négyből négy az oroszok mérlege, minden számot megnyertek a budapesti junior-világbajnokságon, bizonyítva: nem véletlenül emlegetik a sportág egyeduralkodóiként őket. A mieink egy 14. és egy 16. helyet szereztek a második napon.

Varvara nap az Arénában

Varvara Szubbotyina igazolta a papírformát, az oroszok 17 éves klasszisa mindkét szerdai számban aranyérmet nyert a budapesti, junior műúszó-világbajnokságon. Szabó Veronka a 14., Dávid Janka a 19. lett, így – ha nem is múlott sokon, de – nem jutott magyar az esti fináléba.

Erőt adhat a hazai környezet

Ismét megtelik élettel a Duna Aréna. Bár éremesélyesünk nincs, de a számok többségében összejöhet a döntő a hazai rendezésű junior műúszó-világbajnokságon – bizakodnak a sportág kedvelői.

Több, mint remélte

Önmagát is meglepte teljesítményével a magyar tájfutás első juniorkorú női világbajnoka. Gárdonyi Csilla ugyan jó előjelekkel várhatta a kecskeméti versenyt, menet közben többször is úgy érezte, túl sok apró hibát követett el.

Öröm és bánat

„Viccelődhetnénk a történteken, valójában sírni lenne kedvem, hiszen egy év munkája veszett kárba a rendezők felelőtlensége miatt” – értékelte egyetlen mondatban Gellért Gábor nyílt vízi szakágvezető a Máltán vasárnap befejeződött junior Európa-bajnokságot. A versenyzők és edzőik legnagyobb megdöbbenésére az utolsó napi váltókat, a nagy hullámokra hivatkozva már meg sem rendezték a helyi szervezők. Pedig a magyar válogatott nagyon készült a csapatok összecsapására, s így végül a nemzetek közötti pontversenyben a negyedik helyen végzett. Az aranyérmes Szimcsák Mira és az ezüstérmet szerző Rohács Réka, más más okból ugyan, de különös örömmel fog emlékezni a kontinensviadalra. Ennek okáról edzőjük nyilatkozott honlapunknak.

Elégedett kapitány

Egyre több jó versenyzőnk van, nem csak arra a két-három fiatalra érdemes figyelni, akik a vébén is kiemelkedő eredményt értek el – véli a magyar junior tájfutó-válogatott szövetségi kapitánya. Zsigmond Száva az egy-egy arany, ezüst és bronzérmet hozó kecskeméti korosztályos világbajnokságot értékelte.

Ez a hat jól hathat

Hatodikként végzett a magyar válogatott Budapesten, a Tüskecsarnokban megrendezett U21-es korfball-világbajnokságon. A sportág nemzetközi szövetsége az esemény után hírül adta: nem titkolt szándéka, hogy a labdajáték bekerüljön az olimpiai műsorba, amire meg is van az esély, hiszen a NOB által készített Agenda 2020 program számos törekvését kielégítik a korfballosok irányelvei.