A hét végén három helyszínen is összegyűlt a serdülő, illetve az ifjúsági korosztály színe-java, hogy elhódítsa az országos bajnoki címet. Számos figyelemreméltó eredmény született, mely már a májusi U23-as világbajnokság, illetve az U18-as világkupa tükrében értékelendő. Juhász Tibor utánpótlás szövetségi kapitány szerint az eredmények bizakodásra adnak okot. Az ifjúsági mezőnyben az FTC U23-as csapatvilágbajnoka, Hári Boglárka mesterhármast ért el.
Egyéb sportágak
Túl a tűzkeresztségen
Nem jutott túl az újabb selejtezőn sem a 18 éves Vörös Virág a női síugrók világkupa-sorozatának lillehammeri versenyén. A puszta részvételével sporttörténelmet író magyar lány ezúttal az 58. helyen végzett a 61 fős mezőnyben.
Lány a fiúk között
A 14 éves Chukwu Hannah Chinyere korosztályának legjobb magyar fallabdázója, és az edzője szerint nagyon sokra viheti. A tatabányai Squashberek SC színeiben készülő tinilány fiúkkal edz a minél gyorsabb fejlődés érdekében, vezeti az U15-ös európai ranglistát, és már az első pillanatban látszott rajta: különleges érzéke van a sportághoz.
Virág meg a világ
Huszonnyolc esztendeje nem indult magyar versenyző síugró-világkupaversenyen; a Gellér Gábor 1989-es szereplését követő, majd’ három évtizedes csendet a 18 éves Vörös Virág most megtörte. Lillehammerben, a vk-sorozat első állomásán állt rajthoz, s bár a kvalifikációból nem jutott tovább, nem ért véget számára a viadal, hiszen szombaton újabb selejtezőn vehet részt.
Versenyhelyzetben
Nagyszerű szezont zártak idén a korosztályos nyílt vízi úszók. A most kijelölt ifjúsági válogatottba még az idei eredmények alapján kerültek a versenyzők, ám a tavasz végi válogatóversenyek alaposan átrendezhetik a világversenyekre készülő csapatot. Gellért Gábor szakágvezető szerint a felkészülésükben annyi lesz a változás, hogy több felnőtt Európa-kupán is „mély vízbe” dobnák a fiatalokat.
Az utolsó ütközet
Sorsdöntő versenyhétvégéhez érkezett a TCR International Series-ben szereplő M1RA Motorsport, valamint a magyar istállóban versenyző 18 éves Tassi Attila, hiszen mind a csapatok, mind a pilóták bajnokságában esélye volt még az első helyre. Hogy végül sikerült-e felérnie a csúcsra, az a dubaji szezonzárón dőlt el.
Spoilerkrimi Portimaóban
Nagy reményekkel utazott el Portugáliába, de csalódottan tért haza. Kovács Zsombort, a KMS Europe 15 éves gokartversenyzőjét a technika ördöge ott hátráltatta, ahol csak tudta a Portimaóban rendezett Rotax Max-világbajnokságon, és nemegyszer furcsa körülmények között veszítette el azt a helyezést, amelyért a pályán becsülettel megküzdött.
Gyors kínai kaland
Az 29-es vitorlás-hajóosztály mini olimpiaként is leírható ifjúsági-világbajnokságát Kínában rendezik meg. A december 9-én elrajtoló mezőnyben első ízben lesznek magyarok. Egész éves teljesítménye alapján a Kocsis Bálint, Pavlik András kettősre esett a választás, így ők képviselhetik a színeinket. Az ellenfelek közül csak az európai egységeket ismerik, de mindenképpen szeretnének a mezőny első harmadában végezni.
Gardiból hős lett
A DIGI Sport különleges sportösztöndíját 2017-ben a gyorsasági görkorcsolyázó Gardi Dominika kapta. A 19 éves szegedi sportoló könnyek között vette át a díjat.
Erik a magyar „japán”
Talán kevesen tudják, de hazánkban is létezik, ráadásul nemzetközileg is eredményes a szumó. A japán eredetű küzdősport legnagyobb tehetségeinek egyike az a Szilágyi Erik, aki az U16-os korosztály négyszeres Európa-bajnoka, de már felnőtt nemzetközi versenyen is diadalmaskodott. Megjárta Japánt, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer a sportág őshazájába költözzön.