Miután a koronavírus-járvány miatt kajak-kenuban is törölték az ifjúsági világ- és Európa- bajnokságot, a hazai szövetség kezdeményezte, hogy a 18 évesek is részt vehessenek a szegedi ORV-n.
Kajak-kenu
Kajak-kenu: kétéves kálváriája után visszatérne csúcsformájához az ifjúsági világbajnok Varga Ádám (20)
Noha tavaly nyáron a romániai U23-as világbajnokságon két bronzérmet szerzett, leginkább a sérülésekről és betegségekről szólt a KSI kajakosának, Varga Ádámnak az éve. A hatszoros ifjúsági világbajnok sportoló mára azonban teljesen meggyógyult, és megcélozta a 2021-es tokiói olimpiát, valamint élesben is kipróbálja magát Kammerer Zoltánnal egy hajóban.
Kajak-kenu: a párosban háromszoros korosztályos világbajnok Bakó Olga (19) az edzéseken is versenyez
A kajak kettesben 500 méteren háromszoros utánpótlás-világbajnok Bakó Olga megbarátkozott a ténnyel, hogy a koronavírus-járvány miatt idén biztosan nem ülhet fel a vb-trónra párjával és egyben példaképével, Biben Karinával. A Mol Alapítvány által támogatott 19 éves sportoló az edzéseken igyekszik helyettesíteni az eltörölt versenyeket.
Kajak-kenu: már nem gyerekjáték – kilépett az ifjúsági korosztályból a kétszeres világbajnok Redl András
„Hatalmas önbizalomlöketet adott a két aranyérem, azóta tényleg hiszek magamban” – mondja a tavalyi pitesti ifjúsági vb-n duplázó Redl András. A KSI 18 éves kajakosa a koronavírus-járvány miatt idő előtt hazatért a sevillai edzőtáborból, azóta otthon tölti napjait. Pihenésről, korosztályváltásról és a tavalyi áttörést jelentő sikerekről beszélgettünk vele.
Kajak-kenu: sikeresen hazatértek a sevillai edzőtáborból a fiatal válogatott versenyzők
Nem ragadt a spanyolországi edzőtáborban az utánpótláskorúakat is felvonultató férfi kajakválogatott. A különleges hazaútról és a következő hónapokról Hüttner Csaba szövetségi kapitány nyilatkozott.
Kajak-kenu: az ősi rivális otthonában érheti el a legnagyobb sikereket az idén az utánpótlás-válogatott
Nagyszerű évet egy újabb kiugró esztendő követhet. Bár még messze az idei kajak-kenu szezon startja, összeszedtük, mire készülnek a legjobb utánpótláskorú versenyzők.
Kajak-kenu: a maximalista Gazsó Dorka úgy érzi, 19 évesen még nincs vesztenivalója a felnőttek között
„Ha nem úgy sikerül az edzés, ahogy elterveztem, teljesen kiakadok, sírok és elmegyek még hat kört evezni" – mesélte a tavalyi szegedi felnőttvilágbajnokságon a négyessel aranyérmet szerzett Gazsó Dóra Alida a Kossuth Rádiónak. A 19 esztendős sportoló úgy gondolja, akkor sem veszít semmit, ha nyáron nem indulhat a tokiói olimpián.
Kajak-kenu: elképesztő év után – továbbra is nagy terveket szőnek KSI SE-ben
Gazsó Alida Dóra, Kőhalmi Emese, Redl András – csak néhány sikerember a KSI SE kajak-kenu szakosztályából, amely szinte tökéletes évet zárt. Oláh Tamás szakosztályvezetővel beszélgettünk 2019-ről, a folyamatos sikerek titkáról és a folytatásról.
Kajak-kenu: mesterhármast és mesés duplát is hozott minden idők legjobb utánpótláséve
Minden korábbinál sikeresebben szerepelt az utánpótlás kajak-kenu-válogatott az idei U23-as és ifjúsági világbajnokságon. Kétezer-tizenkilenc két hősével, a három aranyat nyert Kőhalmi Emesével és a kétszeres bajnok Redl Andrással elevenítjük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.
Kajak-kenu: minden idők legeredményesebb éve után díjazták az utánpótlás legjobbjait
A kajak-kenuszövetség nemrégiben átadott úszóházában adták át az esztendő legjobbjainak járó elismeréséket. Az utánpótláskorúak között Redl András és Kőhalmi Emese, valamint Horváth Benedek és a Gönczöl Laura, Opavszky Réka páros nyerte a díjat, míg a legjobb utánpótlásedzőnek Gintl Andreát választották.