UtánpótlásSport
2026. április 25.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

Tizenöt-tizenöt fiú és leány utánpótláskorú kézilabdázó került be a szövetség idén induló Elit programjába. A kezdeményezés legfőbb célja, hogy a játékosokat a korosztályos válogatottakból sikeresen a felnőttkorosztályba vezessék. A férfiszakágat Gyurka János, a nőit Hajdu János vezeti.

Még mindig hibátlanul

Három győzelemmel mutatkozott be az ifjúsági korosztályban a leány U17-es kézilabda-válogatott. Ifj. Kiss Szilárd nyílt Eb-aranyérmes együttese a kínai „B”-válogatott mellett a szlovénok korosztályos csapatát is felülmúlta. A szakvezető elégedetten értékelte a kontinensviadal óta először együtt töltött hetet.

Fiatalos füredi folytatás

Hét mérkőzésen huszonhat gólt szereztek az utánpótláskorú játékosok a férfi kézilabda NB I ötödik játékhetében. Az 1998. január 1. után született játékosok között megint a balatonfürediek voltak a legeredményesebbek, két mérkőzésen tizenhat találatot hoztak össze.

Én jövök?!

Huszonöt percig a mindössze 16 éves Lukács Péter irányította az FTC támadásait a Pick Szeged elleni NB I-es bajnokin. A zöld-fehérek ígéretes kézilabdázója először el sem akarta hinni, hogy ő lép pályára, utána viszont remek játékkal rukkolt elő élete első felnőttélvonalbeli mérkőzésén.

Klasszisokkal körülvéve

Négyből négy mérkőzésen pályára lépett a kézilabda NB I-ben Nagy Martin. A MOL-Pick Szeged 19 éves kapusa legutóbb az FTC elleni idegenbeli mérkőzésen szállt be remekül a meccsbe. Céljai között szerepel, hogy idővel a Tisza-parti csapatban és a felnőttválogatottban is meghatározó szerepe legyen.

Harmadik csodára készen

Vb- és Eb-arany után az ifjúsági olimpián is nagyot dobna a leány U18-as strandkézilabda-válogatott. Pinizsi Zoltán együttese a torna egyik esélyeseként utazik Buenos Airesbe. Abban bíznak, hogy képesek lesznek harmadszor is a világ tetejére érni.

NEKA-sikerek

Tartalmas program várta a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia Sportcsarnokban a BeActive-nap résztvevőit és nézőit szeptember 25-én. Az „Európai kézilabdázás hetén" zajló eseményen a váci Dunakanyar Akadémia serdülő lánycsapata kapott meghívást az „Egy nap a NEKA-n” elnevezésű kezdeményezés keretében.

Aranyra váltanák az esélyt

Ajándékba kapták, de élnének a lehetőséggel. Júliusban derült ki, hogy bár nem kvalifikált, mégis indulhat az U18-as fiú strandkézilabda-válogatott a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián. Az esélyekről, várakozásokról Penszki Gergely szövetségi edzőt kérdeztük.

El nem álló góleső

Tizenkét mérkőzésen 67 gólt szereztek az utánpótláskorú, vagyis 1998. január 1. után született játékosok a kézilabda NB I negyedik játékhetében. Ezúttal a lányok 46-ot vállaltak, míg a fiúk 21-et. A legeredményesebb két játékos Máthé Dominik (7) és Háfra Noémi (12) volt az elmúlt napokban.

Az Építők alapkövei

Korábbi klasszis játékosok sora alkotja a Telekom Veszprém kézilabdaklubjának utánpótlásedzői gárdáját. A helyi fiatalok Carlos Perez, Iváncsik Gergő, Ivo Diaz, Gulyás István és Tombor Csaba irányítása alatt fejlődhetnek nap mint nap. Az igazán különleges stábról, az együttes korábbi meghatározó játékosát, a jelenleg utánpótlás-igazgatóként tevékenykedő Gulyás Pétert kérdeztük, aki beszélt kötődésükről a klubhoz, a példaképszerepről és a további céljaikról is.