Elrontjuk a versenyeztetést 17-18 éves kortól, a magyar fiatalok minimális sanszot kapnak a menedzseléstől. Pártolom, hogy a 18 éves játékos ne játsszon még az NB I-ben, csak akkor, ha nagyon tehetséges. A baj azzal van, hogy akkor mégis hol játsszanak 18 és 22 év között? – teszi fel a kérdést a Veszprém legendás irányítója, Éles József, aki szerint a legtöbb élvonalbeli klub nem kezeli jól az ígéretes játékosokat.
Kézilabda
Első osztály a javából
Magabiztos sikert aratott az élvonalbeli Csurgó elleni felkészülési mérkőzésén a junior férfi kézilabda-válogatott. A vendégek kezdtek jobban, de a fiatalok még az első félidőben fordítottak, s az előnyt nem is engedték ki a kezükből.
Kitti az NB I-ben folytatja
Utánpótlás-válogatott játékossal erősít nyártól a Vác élvonalbeli női kézilabdacsapata. A Pest megyei együttes a jelenleg a NEKÁ-t erősítő 18 éves irányítót, Szabó Kittit igazolta le, aki a következő bajnokságban már az NB I-ben szerepelhet.
Hat perc örökkévalóság
Az FTC mellett ezúttal a Győr is lehetőséget adott utánpótláskorú játékosainak a női Bajnokok Ligájában. A középdöntő utolsó fordulójában az ETO fiataljai az utolsó hat percre álltak be, kitűnő játékkal és három góllal hálálták meg a bizalmat.
Bürokrácia show a BL-ben
Csikócsapattal utazik a Kielce elleni idegenbeli kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzésre a Rhein-Neckar Löwen együttese. A németek azért küldik az utánpótlásegyüttesüket Lengyelországba, mert a BL-meccsel egyidőben a Kiel elleni hazai bajnokin is pályára kell lépniük. A Löwen próbált egyeztetni a nemzetközi szövetséggel a halasztásról, hiába…
Lemondott Hajdu János
Egészségügyi okok miatt távozik posztjáról Hajdu János, a magyar női junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője, a helyét Golovin Vlagyimir, az MTK vezetőedzője veszi át, s Pigniczki Krisztina edző segítségével ő készíti fel az együttest a hazai rendezésű nyári világbajnokságra.
Hárman a nagycsapatban
Három utánpótláskorú játékos is bekerült a hollandok elleni Eb-selejtezőkre készülő női kézilabda-válogatott keretébe. Ezúttal három ferencvárosi fiatal, Háfra Noémi (19), Faluvégi Dorottya (19) és Márton Gréta (18) kapott meghívót Kim Rasmussen egyértelműen fiatalodó együttesébe.
Egy ide, egy oda
Megosztozott a győzelmeken a NEKA és az ETO a leány utánpótlás kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjának kettős rangadóján. Az ifjúságiak mérkőzését a győriek, a serdülők presztízscsatáját a balatonbogláriak nyerték.
Favoritok hétvégéje
Fontos mérkőzéseket rendeztek a hét végén a kézilabda-utánpótlás leányversengésében. Az ifjúsági és serdülőbajnokság Nyugati csoportjából is kiemelkedik a Győri ETO és a NEKA, míg Keleten a fiatalabbak között még nagy a verseny a négyes döntőért.
Észjáték a háló előtt
Igazi kézilabdás család sarjaként természetes volt, hogy Győri Kristóf, a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) és az ifjúsági válogatott kapusa is ezt a sportágat választja. Tizenhét éves kora ellenére tudatos sportolót, rendkívül összeszedett fiatalembert ismerhettünk meg a személyében.