Hiába tart a téli szünet, nemrégiben két leány utánpótlás-kézilabdacsapat is tornagyőzelmet ünnepelhetett. Az FTC U13-as együttese a szlovákiai Eperjesen, a NEKA serdülőcsapata pedig a szerbiai Adán szerzett aranyérmet.
Kézilabda
Folytatódik a versenyfutás
A héten elkezdődik a tavaszi szezon a leány ifjúsági és serdülő kézilabda-bajnokságban, az első mérkőzést kedden rendezik. A bajnokságban féltávhoz közeledve a NEKA, a Győr, a Debrecen és az FTC vezet, de még egyáltalán nem lefutott a verseny, hiszen csekély a pontkülönbség az élen álló csapatok között.
Nyáron irány észak
A következő szezontól a norvég Byasen együttesében folytatja pályafutását a Győri Audi ETO – jelenleg a Vác együttesét erősítő – 18 éves kézilabdázója, Lakatos Rita. A fiatal irányító két évre kerül kölcsönbe a skandináv együtteshez a nyáron.
NB I-es csaták
A hét közepén három élvonalbeli riválissal is megküzdött felkészülési mérkőzésen Balatonbogláron a férfi junior kézilabda-válogatott. Imre Vilmos együttese a Gyöngyös ellen győzött, a Dabas és a Komló ellen vereséget szenvedett.
Csenge, a sorozatvető
Bravúros két mérkőzésen van túl a Vasas fiatal átlövője, Kuczora Csenge. A 17 éves kézilabdázó parádézott az NB I-ben, tíz gólt szerzett a Békéscsaba, ötöt a Debrecen ellen. Előbbivel egyben hozzájárult a csapat első győzelméhez, amellyel az nagy lépést tett a bennmaradásért folytatott harcban.
2017 utánpótláshősei
Újabb kitűnő éven vannak túl az utánpótláskorú kézilabdázók, az esztendő végeztével pedig a hazai szövetség elnöksége megválasztotta a korosztályos legjobbakat. A díjazottakról kivétel nélkül elmondható, hogy klubjukban és a válogatottban is remek teljesítményt nyújtottak.
Sikerkorosztály
Négy fiatal, tavaly még utánpótlás-korosztályba tartozott játékos került a felnőtt férfi kézilabda-válogatott Európa-bajnokságra készülő keretébe. A juniorválogatott korábbi szövetségi edzője, Gyurka János elmondta: elégedett a játékosokkal, akiken már a kezdetekkor látszott, hogy sokra vihetik.
Még az elit mögött
A lengyelországi ORV-arany után a világ élvonalához tartozó ellenfelekkel készült a fiú ifjúsági kézilabda-válogatott Balatonbogláron, a Négy Nemzet-tornán. A magyar csapat a horvátok, a norvégok és a szlovénok mögött a negyedik helyen végzett, de Gyurka János a korábbi fellépéshez képest látott biztató elemeket, ugyanakkor persze tisztában van az együttes hiányosságaival is.
Késői hajrá
Újra hatalmas küzdelemben maradt alul a fiú ifjúsági kézilabda-válogatott a balatonboglári Négy Nemzet-tornán. A magyar csapat az utolsó mérkőzésén majdnem ledolgozta hétgólos hátrányát a szlovénok ellen, végül azonban 30–29-re kikapott, és a negyedik helyen zárt.
Gólcsendes hajrá
A második mérkőzésén is vereséget szenvedett a fiú ifjúsági kézilabda-válogatott a balatonboglári Négy Nemzet-tornán. Gyurka János csapata nagy hátrányból jött vissza a mérkőzésbe, a végjátékot azonban a horvátok bírták jobban, s nyertek 23–20-ra.