Közel háromszáz gyerkőc vett részt Balatonbogláron a II. NEKA Lurkófesztiválon. Az egész napos rendezvény a 6-10 év közötti fiataloknak szólt, a foglalkozást a Nemzeti Kézilabda Akadémia edzői és munkatársai vezették.
Kézilabda
Mint a nagyok
Mintha csak a női felnőttbajnokság tabellájára tekintenénk, amint a leány utánpótlás-bajnokságok állását nézzük. Hét forduló után az ifjúságiak és a serdülők között is nyugaton a Győr, keleten az FTC vezet, de mellettük mindkét korosztályban jól szerepel a NEKA és az MTK Budapest együttese is.
Az EYOF-tól a BL-ig: Afentáler Sára
Eddig kiváló 2017/18-as szezont fut a Győri Audi ETO KC 16 esztendős kézilabdázója, Afentáler Sára. Az EYOF-aranyérmes és ifjúsági Eb-harmadik jobbátlövő a nyári sikerek óta góllal mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, az ifjúsági csapattal pedig vezetik a bajnokságot.
Nemzetközi elismerés
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) is remek kezdeményezésnek tartja a Magyarországon 2013-ban elindított Kézilabda az iskolában programot. A cikkben kiemelik: a program folyamatosan növekszik, és kiváló alkalmat ad a sportág népszerűsítésére.
Igazi helytállás
Hazai élcsapattal találkozott, de igazán helytállt a Nemzeti Kézilabda Akadémia együttese a női Magyar Kupa harmadik fordulójában. A balatonbogláriak utánpótláskorú játékosokkal felálló együttese a félidőben még vezetett az Érd ellen, amely a szünet után bedarálta, és 31-23-ra legyőzte. Honlapunknak Bohus Bea beszélt a találkozó tapasztalatairól.
A legjobbak sorában
Kimagasló teljesítménnyel kezdte a 2017/18-as bajnoki évet az FTC fiatal jobbszélsője, Faluvégi Dorottya. Az 19 éves kézilabdázó a szezon első három Bajnokok Ligája-meccsén 15 gólt szerzett, amivel csapata egyik legeredményesebb tagja. A Csibe becenévre hallgató játékos örül a bizalomnak, de korai még értékelni, hiszen éppen csak elkezdődött az idény.
Debütáló győztesek
Kiváló szeptemberi teljesítményük elismeréseként a DÉMÁSZ Szeged VE kajak-kenusai nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A 2017 harmadik negyedévében nyújtott produkciójáért a csapatsportok képviselői között kiosztott elismerés a Győri Audi ETO KC kézilabdázóit illette meg, a közönségdíjat és a százezer forintos utalványt pedig nem először és nagy fölénnyel a KSI SE vízilabdázói nyerték.
Három veretlen csapat
A fiúk mezőnyében egy, a lányok között két százszázalékos együttes maradt hat forduló után az ifjúsági kézilabda-bajnokságban. A nemenként két csoportra osztott mezőnyben a Veszprémi KKFT és Pick Szeged, illetve a Győri Audi ETO valamint a Debrecen vezet.
Újra ott van!
A nyáron visszatért Veszprémbe, és nagy elánnal vetette magát a klub munkájába a 45 esztendős Pérez Carlos. Az elmúlt két évtized legjelentősebb hazai kézilabdázóinak egyike a négyéves katari kitérőt követően utánpótlásedzőként szerződött korábbi klubjához, amelynek színeiben tizenhat esztendőn át szerepelt.
Hasznos tapasztalatok
Hajdu János, az U20-as női kézilabda-válogatott szövetségi edzője a NEKA online televíziójának elmondta, együttesének nagy segítséget jelenthetnek az élvonalbeli csapatok elleni mérkőzések jövő évi, hazai rendezésű világbajnokság előtt.