Négy utánpótláskorú kézilabdázó, Andó Arián (18), Máthé Dominik (18), Horváth László (18) és Kis Dániel (19) kap szerződést a Balatonfüred felnőtt NB I-es csapatától.
Kézilabda
„Nem nyaralni megyünk”
Tizennégy főre szűkült az U17-es strandkézilabda-leányválogatott kerete. A társaság a június 16-án kezdődő Európa-bajnokságra, illetve a július 11-én rajtoló korosztályos világbajnokságra készül – Budaörsön látogattuk meg a csapatot.
Három a magyar
Három magyar, Juhász Ádám (21), Borbély Ádám (21) és Bánhidi Bence (22) is érdekelt az elismert szakportál, a Handball-Planet által hirdetett szavazáson, amelyben az elmúlt idény legjobb fiatal kézilabdázóira lehet voksolni, június 18-ig.
Gyöngyösi és győri sikerek
Az U12-es fiúk között a Gyöngyös, az U11-es lányoknál a Győri ETO nyerte meg a Szigetszentmiklóson, illetve Tökölön rendezett országos kézilabda-bajnokságot.
NB I-es lehetőség fiataloknak
Ahogyan azt korábban is kijelentették, a Vasas női kézilabdacsapata indul a felnőttélvonalban. A Fáy utcaiak NB I B-t nyert együttese hat utánpótláskorú és több, éppen csak a felnőttkorba lépő játékossal vívta ki a feljutást. Kovács Péter vezetőedző az élvonalban is számít a jövő reménységeire, közülük az egyiket a jövő meghatározó kézilabdázójának tartja.
Fiatalok a felnőttválogatottban
Alaposan megfiatalított kerettel kezdi meg a munkát a Xavi Sabaté férfikézilabda-kapitány az Európa-bajnoki selejtezőkre: az első turnusra kijelölt 19 fős keretben kilenc juniorválogatott játékos kapott helyet.
Balatoni nyár
Duplázók, címvédők, szakadékok – a mai néhány mérkőzéssel véget ér a leány és fiú kézilabdázók junior, ifjúsági és serdülőbajnoksága. Ahogyan az elmúlt években megszokott volt, a felnőttek közötti erőviszonyok nem teljesen képeződnek le az utánpótlásban: az első osztályú csapat nélküli Nemzeti Kézilabda Akadémia a lányoknál, a férfiélvonalban hatodik Balatonfüred pedig a fiúk mezőnyében duplázott.
Közös az érdem
A címvédés volt a célja a Nemzeti Kézilabda Akadémia ifjúsági leánycsapatának. Egyetlen meccs kivételével nem is szenvedtek vereséget az egész sorozatban, így majdnem hibátlan teljesítménnyel nyertek. Bohus Beáta edző a fiatalok mentalitásán kívül a Balatonbogláron zajló összehangolt szakmai munkát is méltatta.
Elismerés a serdülőknek
Nem mindennapi megtiszteltetésben volt része a Győri Audi ETO kiemelt serdülőbajnokságban győztes leány kézilabdázóinak: a felnőttek mai, Siófok elleni hazai mérkőzésén kapták meg a korosztályos bajnoki elsőségért járó aranyérmet. Kun Attila edző szerint részben a nagy merítési lehetőség volt az évad sikereinek a kulcsa.
Jöjjenek a fiatalok!
„Több olyan NB I-es együttes van, amely inkább csak levezetni érkező idősebb külföldi játékosokat alkalmaz, ahelyett, hogy a fiataloknak adna lehetőséget” – mondja a veszprémi klublegenda Éles József, aki klubja felnőttcsapatában is az utánpótláskorú játékosoknak ad lehetőséget.