Sorsdöntő meccsek következnek tavasszal több magyar utánpótlás-válogatott számára is; az U21-es, az U19-es és az U17-es korosztályok labdarúgói egyaránt Európa-bajnoki selejtezőkre készülnek.
Labdarúgás
Labdarúgás: az U14-es és az U15-ös korosztály sem pihent az ősszel
A legidősebb utánpótláskorosztályokhoz hasonlóan az U15-ös és az U14-es labdarúgók sem pihentek az ősszel. Az élboly állása nagy eltéréseket mutat a két kiemelt csoportban: míg az előbbiben kiélezett csata folyik az első helyért, addig az utóbbiban – kis túlzással – már most bajnokot avathatunk.
Labdarúgás: az U19-es válogatott Debreceni Ákos a Tisza partján folytatja
A Paks 18 éves játékosa, Debreceni Ákos kölcsönben az NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesében folytatja pályafutását – számolt be a klub honlapja.
Labdarúgás: számos fiatal várhatja bizakodva az NB I-es folytatást
Bár csapataik az őszi szezonban nem minden esetben teljesítettek az eredeti terv szerint, az NB I-es fiatal labdarúgók körében mégis nagy várakozás előzi meg a közelgő folytatást.
Labdarúgás: az osztrák első osztályba igazolt Major Sámuel (19)
A magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó Major Sámuel öt év után távozik a Red Bull Salzburg fiókcsapatától, a Lieferingtől, és az osztrák élvonalbeli Admira Wackernél folytatja a pályafutását.
Labdarúgás: a City Group megvenné Vancsa Zalán játékjogát
Angliai értesüléseire hivatkozva írja a Nemzeti Sport Online, hogy a Manchester Cityt is működtető City Football Group holding is érdeklődik az MTK Budapest 17 éves tehetsége, Vancsa Zalán iránt.
Labdarúgás: Skribek Alen visszatér a Puskás Akadémiához
A Puskás Akadémiában kezdi meg a téli felkészülést a 20 éves Skribek Alen, aki az őszi szezonban a ZTE labdarúgócsapatában szerepelt kölcsönben.
Labdarúgás: eseménydús évet zárt Gruber Zsombor (17)
Kölcsönben a Basel csapatában szerepel a 17 éves labdarúgó, Gruber Zsombor, aki eseménydús évet zárt. A Puskás Akadémián az év játékosának választott fiatal a légiósélettel kapcsolatban is nyilatkozott a klubja honlapjának.
Labdarúgás: hol tartanak az előző NB I-es évad legtöbbet játszó fiataljai?
Nem mindenki tudta – egyelőre – megvetni a lábát a labdarúgó NB I-ben a 2020-21-es felnőtt első osztályú bajnokság legtöbbet játszó fiataljai közül.
Labdarúgás: fiatalok a második vonalban
A labdarúgó NB II-ben sem tétlenkedtek az őszi szezon folyamán a fiatalok, akik közül többen a feljutásra esélyes gárdákban is jól teljesítettek.