A bevetett fiatal játékosok száma nem, a játékidejük viszont csökkent az előző hétvégéhez képest az NB I 28. fordulójában. A 2000. január elsején vagy utána született labdarúgók összesen 702 percet töltöttek a pályákon, 90-nel kevesebbet, mint egy héttel korábban.
Labdarúgás
Labdarúgás: a nemzetközi porond az újdonsült női kapitány célja
Magyarországon a férfi futball mellett jóval kevesebb figyelem irányul annak női szakágára. Az új szövetségi kapitány, Margret Kratz (aki az első külföldi szakvezetője a magyar női válogatottnak) viszont óriási lehetőséget lát benne, elég csak a rengeteg utánpótláskorú lányra gondolni, aki az első osztályban pallérozódik. A témával Paunoch Péter nso.hu-n megjelent írása foglalkozott.
Labdarúgás: a 20 éves Schön Szabolcs az FC Dallasban folytatja a pályafutását
Az MTK Budapest labdarúgócsapatának 20 éves szélsője, Schön Szabolcs úgy érzi, remek döntést hozott, amikor a fővárosi kék-fehérekhez szerződött, de most eljött az idő, hogy a tengerentúlon is kipróbálja magát.
Labdarúgás: kevesebb mint nyolcszáz percet játszottak a magyar fiatalok az NB I-ben
A labdarúgó NB I 27. fordulójában az utánpótláskorúakat tekintve nyolc csapat tizennégy fiatal játékosa lépett pályára. A 2000. január 1-jén vagy az után született labdarúgók összesen 791 percet töltöttek a gyepen; a statisztika az év legalacsonyabb számát mutatja.
Labdarúgás: Anglia kiesett, a dánok gólt sem kaptak az U21-es Eb-csoportkörében
Hollandia–Franciaország, Dánia–Németország, Spanyolország–Horvátország és Portugália–Olaszország negyeddöntőket rendeznek május 31-én a magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokságon.
Labdarúgás: Schäfer András megnyugodott, hogy nincs szalagszakadása
A labdarúgó-válogatott 21 éves középpályása, Schäfer András a lengyelek elleni vb-selejtező után szenvedett térdsérülést.
Labdarúgás: „Legyen már elég ennyi!” – a kegyetlen realitás jött szembe a magyar válogatottal az U21-es Eb-n
A (társ)rendező jogán, 25 év után Eb-csoportkörös U21-es magyar válogatott nulla ponttal, két rúgott és tizenegy kapott góllal fejezte be a viadalt, amelyen kiderült, nagyon messze van a nemzetközi szinttől.
Labdarúgás: kiütéses vereséggel zárta a magyar válogatott az U21-es Európa-bajnokságot
Kiütéses, 6–1-es vereséggel búcsúzott a Gera Zoltán vezette U21-es magyar válogatott a korosztályos Európa-bajnokságtól; a hollandok osztálykülönbséggel a mieink felett jártak.
Labdarúgás: pontot szerezne a továbbjutásért hajtó hollandok ellen az U21-es válogatott
Kedden a harmadik csoportmeccsén a hollandokkal találkozik Gera Zoltán együttese a részben hazai rendezésű U21-es futball Európa-bajnokságon. A székesfehérvári összecsapás előtt a szövetségi edző mellett a kapus Bese Balázs nyilatkozott.
Brutális kiütés: 43-2-re verte a Baranya megyei Sellye U19-es futballcsapata a Lovászhetényt
A Lovászhetény 13 meccsen 245 gólt kapott a megyei I. osztályú korosztályos labdarúgó-bajnokságban.