A halasztások okozta hektikus hetek után, az őszi szezon második felében nagyszerűen menetelt az ETO FC Győr az U19-es bajnokságban; az élen telelő együttes vezetőedzőjével, Tóth Lászlóval, valamint a góllövőlistát vezető Szalka Mátéval (18) beszélgettünk.
Labdarúgás
Labdarúgás: Még innen is van feljebb – Szoboszlai Zsolt
Az RB Leipzighez szerződő Szoboszlai Dominik édesapja, Szoboszlai Zsolt szülőként és edzőként sem félti a fiát az újabb kihívástól.
Labdarúgás: jövőre sem lesz U17-es Európa-bajnokság
Az UEFA úgy döntött, hogy 2021-ben sem rendezi meg az U17-es korosztály Európa-bajnokságát és annak selejtezőit.
Labdarúgás: Szoboszlai Dominik az RB Leipzigben folytatja pályafutását
Vége a találgatásoknak! A német élvonalbeli RB Leipzig labdarúgócsapata a hivatalos Twitter-oldalán videóval jelentette be, hogy Salzburgból szerződtette a magyar válogatott 20 éves középpályását, Szoboszlai Dominiket.
Labdarúgás: a volt FTC-edző, Thomas Doll kemény kritikával illette a magyar fiatalokat
Thomas Doll, a Ferencváros korábbi bajnok és háromszoros kupagyőztes edzője a német nyelvű Budapester Zeitungnak adott hosszabb interjút a magyar labdarúgás, illetve volt klubja kapcsán, amelyben élesen kritizálta az utánpótláskorú fiatalok munkamorálját.
Labdarúgás: Szánthó és Szendrei is betalált; az MTK-ban játszott a legtöbb U20-as fiatal
Az NB I 15. fordulójában, tíz együttesben húszan összesen 875 percet töltöttek a pályán a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar fiatalok közül.
Labdarúgás: két korosztályos Eb-selejtezőt is Magyarországon rendeznek az ősszel
A jövő őszi U19-es és U17-es Európa-bajnoki selejtezőtorna rendezési jogát is elnyerte a Magyar Labdarúgó Szövetség.
Labdarúgás: az ETO FC Győr szerződést kötött Erdei Milánnal (17) és Szalka Mátéval (18)
Folytatva a megkezdett utat, az ETO FC Győr felnőtt másodosztályban szereplő labdarúgócsapata a Fehér Miklós-akadémia két újabb reménységével kötött hosszú távú profi szerződést, így a 17 éves Erdei Milán és a 18 esztendős Szalka Máté egyaránt a nagyok között folytathatja pályafutását.
Labdarúgás: Kata Mihály győztes gólt lőtt az MTK-ban; három fiatal debütált az NB I legutóbbi fordulójában
Az NB I 14. fordulójában, nyolc együttesben tizenöten összesen 611 percet töltöttek a pályán a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar fiatalok közül.
Koronavírus: „Ha jó kedvvel mennek haza, másnap is jó kedvvel jönnek edzésre” – Dárdai Pál
„Nem véletlenül játszunk sokat mostanság az edzéseken, a minap kisebb lábteniszpályákon játszottuk az asztaliteniszből ismert forgót” – Dárdai Pál, a Hertha BSC utánpótlás-koordinátora, az U16-os csapat vezetőedzője beszélt a korosztályos futball helyzetéről a járvány második hullámában.