A 19 éves Puskás-díjas Zsóri Dánielt nem zavarja a csatárként rá nehezedő nyomás, minden vágya, hogy újra kapuba juttassa a labdát az első osztályú labdarúgó-bajnokságban, amelyben a most feljutott Budafok színeiben léphet pályára a következő évadban.
Labdarúgás
Labdarúgás: már az Atlético Madrid is Szoboszlai Dominik kérői között
Olasz lapértesülések szerint a spanyol Atlético Madrid is csatlakozott azok közé a klubok közé, amelyek szívesen látnák soraikban a 19 éves magyar válogatott labdarúgót, Szoboszlai Dominiket.
Legyőzte a rákot, most az olasz bajnokságban debütált a 18 éves Horváth Krisztofer
A Torino elleni mérkőzés végén csereként kapott néhány percet, vagyis bemutatkozhatott az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) az utolsó helyezett, s már biztosan kieső SPAL magyar fiatalja, Horváth Krisztofer (18).
Labdarúgás: Bielefeldben csak álmodnak az Európa-ligáról – Kiss Ágoston
A Puskás Akadémia újdonsült kapusával, az utánpótlás-válogatott Kiss Ágostonnal (19) egyebek mellett az átigazolásáról, fiatal posztriválisairól, valamint a nemzetközi kupaporondról is beszélgettünk.
Labdarúgás: A legnehezebb feladat a fiatalok beépítése – Feczkó Tamás
A 2019/20-as NB I-es idényben a Debrecen mellett a DVTK-ban harcolták ki a legtöbb játékpercet az U21-es magyar fiatalok. Ennek apropóján Feczkó Tamással, a diósgyőri klub vezetőedzőjével beszélgettünk.
Kosárlabda: Angyal Barbara szerint nagyon hasznos volt az U20-as válogatott tábora
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az U20-as női kosárlabda-válogatott a felnőttek mellett készülhetett a székesfehérvári MKOSZ Központban; a történtekről a 19 éves irányító, Angyal Barbara számolt be.
Labdarúgás: Szoboszlai már többet ér, mint a legdrágább magyar csapat
A labdarúgók piaci értékének megállapítására szakosodott transfermarkt.com frissítette az osztrák Bundesligában szereplő játékosok adatait; a magyar válogatott és a Red Bull Salzburg 19 éves középpályása, Szoboszlai Dominik immár 25 millió eurót ér a portál szerint, ezzel a liga történetében ő a második olyan sportoló, aki elérte ezt a határt, mi több, a legértékesebb magyar futballistává egyaránt vált.
Labdarúgás: viccel-lélekkel irányít Újpesten a Véber, Szlezák páros
A nyár elejétől Véber György és Szlezák Zoltán a mindkettejükre jellemző mentalitással, remek hangulatban irányítja az Újpest FC U19-es labdarúgócsapatát.
Labdarúgás: Mbappé (21) nem enged a csábításnak, marad Párizsban
A franciák 21 éves, világbajnok csatára Kylian Mbappé kijelentette, a 2020–21-es kiírásban is a PSG-ben fog futballozni.
Labdarúgás: „Gyere, Kicsi!" – Urbányi István az új kispesti koncepcióról
Urbányi Istvánnal, a Budapest Honvéd sportigazgatójával a kispesti klub készített nagyinterjút, amelyben az Amerikából hazatérő szakember elmagyarázza az egyesület új szakmai koncepcióját. A lényeg: a fiatal játékosok minél hatékonyabb beépítése a felnőttek közé.