A labdarúgó NB I 17. fordulójában a 17 éves Baráth Péter (DVSC) és Szendrei Ákos (Paks), a 19 esztendős Csongvai Áron (Újpest), valamint a 20 éves Deutsch László (Puskás Akadémia) személyében négy 21 év alatti fiatal debütált és ezzel két idényrekordot is megdöntöttek.
Labdarúgás
Labdarúgás: Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője a „gyerekekre" bízza a FA-kupa sorsát
A Bajnokok Ligája-győztes, Premier League-listavezető FC Liverpool utánpótláscsapatával lép fel az angol szövetség döntésének köszönhetően éppen az együttes téli szünetébe belerondító, FA-kupa-mérkőzésen február 4-én – jelentette be Jürgen Klopp vezetőedző a maga sajátos módján.
Labdarúgás: az ötödik Puskás Akadémia-nevelés debütált az NB I-es évad során
A hétvégén a Kaposvár otthonában ért el 1–1-es döntetlent a Puskás Akadémia labdarúgócsapata az NB I-ben. A vendégeknél először szerepelt a 20 éves védő, Deutsch László.
Labdarúgás: a Puskás-díjas Zsóri Dániel fél lábbal a másodosztályban
A Mol Fehérvár 19 éves támadója, Zsóri Dániel tavasszal az NB II-es Budaörsben is pályára léphet – írja a klub hivatalos honlapja. A támadó azokon a hétvégeken játszhat a másodosztályban, amelyeken nem szerepelt az élvonalban.
Labdarúgás: a svéd harmadosztályból igazolt fiatal afrikai középpályást az Újpest
A csakfoci.hu információi szerint Moussa Corso Traoré személyében a svéd harmadosztályból szerződtet játékost az Újpest labdarúgócsapata. A 21 éves guineai középpályás legutóbb tavaly októberben lépett pályára.
Labdarúgás: tizenkilenc éves gólpasszkirály a Bundesligában
Senki nem adott több gólpasszt adott a 19 éves Jadon Sanchónál az öt európai topbajnokságban. Az angol válogatott labdarúgó a pénteki Köln elleni találkozón az asszisztja mellett gólt is szerzett.
Labdarúgás: az U19-es csapat őszi sikere is mutatja, az ETO FC Győrben ismét rend van
Az U19-es csapat őszi elsősége és a felnőttcsapatban folyamatosan lehetőséget kapó fiatalok a bizonyítékai annak, hogy az ETO FC Győr labdarúgócsapatában ismét értelmes és célravezető utánpótlás-nevelés folyik.
Labdarúgás: mongolok után indonéz focisták is érkezhetnek a Puskás Akadémiára
Hamarosan indonéz labdarúgókat is a soraiban tudhat majd a Puskás Akadémia – állítja a 444.hu. A felcsúti egylet korábban Mongóliával kötött olyan megállapodást, miszerint az ázsiai ország legtehetségesebb focistái lehetőséget kapnak a magyar klub utánpótlásában.
17 éves FTC-védő, DVSC-középpályás, paksi csatár – a hazai futball ígéretei, álomcsapata
A labdarúgó NB I hétvégi rajtja kapcsán összegyűjtöttük, kik lehetnek az élvonalban és az NB II-ben az utánpótláskorú játékosok közül a tavasz felfedezettjei, meglepetésemberei: vagy azért, mert korábban még nem igen hallottunk róluk, vagy azért, mert sokkal jobb teljesítmény várható tőlük az idény folytatásában, mint ősszel.
Labdarúgás: a 19 éves Erling Haaland a világ előtt jár, nagy elődök nyomában – félelmetes statisztikák
A norvég Erling Haaland idénybeli teljesítményére lassan elfogynak a jelzők, ezért ne is minősítsük, inkább szögezzük le a tényeket: a Dortmundban az első topligás bajnokiján az Augsburg ellen csereként beállva triplázó 19 éves csatár egyedülálló bemutatkozásra volt képes az öt, jelenleg legerősebb európai bajnokág történetében. Nem mellesleg toronymagasan vezeti korosztálya góllövőlistáját – nemcsak Európában, az egész világon.