A Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool jelenleg a labdarúgó-klubvilágbajnokságon van Katarban, és készül a szerdai, a mexikói Monterrey elleni elődöntőre. Közben viszont az angol Ligakupában kedden negyeddöntő vár az együttesre az Aston Villa ellen, amelyen így az utánpótláscsapat kap lehetőséget. Jürgen Klopp a szállodából figyelheti, mire képesek a srácok.
Labdarúgás
Labdarúgás: Bolla Bendegúz az élen, 303 percet játszottak a 21 év alatti fiatalok
A labdarúgó NB I 16. fordulójában öt csapat küldött pályára 21 év alatti magyar fiatalokat, akik összesen 303 percet játszottak. Ősszel a legtöbbet a zalaegerszegi Bolla Bendegúz szerepelt, 1046 percet játszott.
Labdarúgás: Fati, Haaland és Rodrygo egymás után döntötte meg a rekordokat a BL-ben, de Szoboszlainak is jutott két csúcs
A Bajnokok Ligája történetében mérföldkőnek számít a 2019–2020-as idény, mert sosem játszottak még olyan meghatározó szerepet a 20 év alatti fiatalok a sorozatban, mint ezen az őszön.
Labdarúgás: hatalmasat védett a ZTE 21 éves kapusa, Demjén Patrik a Puskás Akadémia ellen
A ZTE felnőttélvonalban szereplő labdarúgócsapatát nyár óta erősítő, mindössze 21 esztendős Demjén Patrik a Puskás Akadémia játékosa, Sós Bence fejesénél mutatott be elképesztő védést, amely végül 3 pontot ért a zalaegerszegieknek.
Labdarúgás: a Nemzetek Ligája mintájára alakul át az U19-es Európa-bajnokság selejtezőrendszere
A 2022-es U19-es labdarúgó Európa-bajnokságtól kezdődően a korosztályban a felnőtt Nemzetek Ligája mintájára alakul át a kontinensbajnokságok selejtezőinek menete. Az eddigi kettő helyett négy selejtezős tornát kell megvívni.
Labdarúgás: a 18 éves Myron Boadu repíti az AZ Alkmaart – ha épp nincs eltiltva
Bár a Manchester United ellen csütörtök este eltiltás miatt nem játszott, így is négy góllal és két gólpasszal zárta az Európa Liga csoportkörét az AZ Alkmaar és a holland labdarúgás egyik nagy reménysége, a 18 éves Myron Boadu.
Labdarúgás: hat utánpótláskorú is gólt lőtt a BL szerdai játéknapján
Hat fiatal is eredményes volt a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. A találatok közül kettő igazán pazarra sikerült; a Dinamo Zagreb játékosa, Dani Olmo (21) a Manchester City ellen, a Real Madrid csatára, Rodrygo (18) pedig a Club Brugge hálójába lőtt gyönyörű gólt.
Labdarúgás: az ifi BL-ben kiesett a Manchester City, csoportelsőként jutott tovább az Ajax
Csütörtökön a labdarúgó ifjúsági Bajnokok Ligájában, hivatalos nevén az UEFA Ifjúsági Ligában is eldőlt, kik jutnak tovább a csoportkörből. Az 1. helyezettek egyből a nyolcaddöntőbe kerültek, míg a 2. helyezettekre még vár egy párharc az úgynevezett bajnoki ág csapatai ellen a 16 közé jutásért.
Labdarúgás: a 17 éves Ansu Fati törte össze az Inter BL-álmait
A 17 esztendős Ansu Fati jött, és egy perc alatt elintézte az olasz listavezető Internazionalét a Bajnokok Ligájában. A keddi játéknapon Marteen Vandevoort lett a sorozat történetének legfiatalabb kapusa, Szoboszlai Dominik pedig nyolcvankilenc percet játszott a Liverpool ellen.
Labdarúgás: három meccsen 16 Vasas-gól, U16-ban és U17-ben a Honvéd telel az élen, U19-ben az ETO lehet az őszi első
Az első osztályú labdarúgó bajnokságokban, a kiemelt korosztályokban az U17-eseknél és az U16-osoknál lezárult az őszi szezon, mindkét korcsoportban magabiztos előnnyel a Honvéd telel az élen, még úgy is, hogy U17-ben a kispestiek már nem veretlenek, miután a Puskás Akadémia 1–0-ra legyőzte őket. U19-ben két mérkőzés még hátra van, de jó eséllyel a Győr marad az első helyen. Különleges hetet tudhat maga mögött a Vasas: a három kiemelt korosztályban 16 gólt szereztek a csapatai.