A Red Bull Salzburg 19 éves támadója, Erling Braut Haaland értéke 30 millió euróra emelkedett. Az nso.hu arról ír, hogy a csatárhiánnyal küszködő Borussia Dortmund ennél jóval olcsóbban igazolhatná le.
Labdarúgás
Labdarúgás: a 18 éves Uram János volt a Békéscsaba nyerőembere az FTC ellen
„Izguljon az, aki berakott” – mondta a 18 éves kapus, Uram János miután kivédte a ferencvárosiak szemét a hazai pályán 2–0-ra megnyert Magyar–kupa-mérkőzésen.
Éber kómában fekszik Takács Márton, a DVTK U17-es labdarúgója
A szeptemberben autóbalesetet szenvedett fiatal diósgyőri labdarúgó, Takács Márton állapota stabil, már nem az intenzív osztályon, de továbbra is éber kómában fekszik – tájékoztat a DVTK honlapja.
Labdarúgás: az FTC a Honvéd segítségével csökkentette a hátrányát a Győrrel szemben az U19-es bajnokságban
A labdarúgó utánpótlás-bajnokságok kiemelt korosztályai közül csak az U19-eseknél beszélhetünk szoros versenyfutásról – a Ferencváros ismét két pontra csökkentette a hátrányát a listavezető Győrrel szemben, de a 4. Vasas is csak négy ponttal van lemaradva az éllovastól.
Labdarúgás: három korosztály is érdekelt volt az Eb-selejtezők sorsolásán – Románia is az ellenfelek között
Az UEFA svájci székhelyén, Nyonban tartották meg a férfi utánpótlás-válogatottak Eb-selejtezőinek sorsolását. Miután az U19-es Eb-selejtezők lebonyolítása a 2022-es idény előtt megváltozik, ezúttal három korosztály volt érdekelt – adta hírül az mlsz.hu.
Labdarúgás: Kovácsréti Márk visszakerült a kezdőcsapatba, 300 perc fölött a 21 év alatti fiatalok
A labdarúgó NB I 14. fordulójában a 21 év alatti játékosok közül hat csapatban heten kaptak szerepet, hárman kezdőként. A fiatalok összesen 328 percet töltöttek a pályán
Labdarúgás: a Puskás Akadémia telel az U14-es és U15-ös bajnokság élén
Az U14-es és U15-ös labdarúgó-bajnokságban is a Puskás Akadémia zárta az élen az őszi szezont. A pontvadászotokra eddig nem lehet panasz, hiszen mindkettő magas gólátlagot hozott, és izgalmas mérkőzések jellemezték a bajnokságok első etapját, különösen igaz ez az Illés Akadémia-Haladás összecsapásaira, a szombathelyiek ugyanis egyik korosztályban sem játszottak döntetlent.
Labdarúgás: Csoboth Kevin (19) először lépett pályára kezdőként a Benfica B-ben
A portugál Benfica 19 éves magyar támadója, Csoboth Kevin fontos mérföldkőhöz érkezett légióskarrierjét illetően, elvégre először nevezték a felnőtt másodosztályban szereplő B csapat kezdőjébe, s meghálálta edzője bizalmát, hiszen tizenegyest harcolt ki a lisszaboniaknak a Mafra elleni, 2–2-re végződött mérkőzésen.
Labdarúgás: magyar szakemberek is figyelik a nigériai utánpótlás tehetségeit
Novemberben a negyedik alkalommal látogattak Nigériába magyar szakemberek, hogy választ kapjanak a kérdésre: mit csinálnak ott másként az utánpótlásképzésben, illetve hogy helyi tehetségeket fedezzenek fel – az „expedícióról” a Nemzeti Sport Online számolt be.
Labdarúgás: csak két fiatalabb gólszerző volt Szoboszlainál (19) az Eb-selejtezők során
Több cikkünkben is foglalkoztunk már azzal az elmúlt hónapokban, hogy a 2019–2020-as futballidény, főképp a Bajnokok Ligájában áttörést hozott az utánpótláskorú játékosoknak, akik számos kor- és gólrekordot megdöntöttek. A felnőttválogatottakban talán nehezebb a kiugrás, de a múlt héten befejeződött Eb-selejtezősorozatban is számos nagy ígéret hívta fel magára a figyelmet.