A héten befejeződtek a selejtezők küzdelmei a labdarúgó Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában. Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk azzal, hogy a magyar csapatok közül az El-ben főtáblára is jutott Ferencváros és a Magyar Kupa-győztes Mol Fehérvár egyáltalán nem szerepeltetett utánpótláskorú játékost a selejtezők során, ám ez a tendencia egyáltalán nem általános, a csoportkörbe jutott csapatokban számos 21 éves vagy fiatalabb futballistát találunk.
Labdarúgás
Elfogyott a türelem: a Puskás-díjra jelölt Zsóri Dániel a MOL Fehérvár FC-ben folytatja
A 18 éves, Puskás-díjra jelölt labdarúgó, Zsóri Dániel három nappal ezelőtt adott nyilatkozatában a türelem fontosságáról beszélt annak kapcsán, hogy nem kap kellő játéklehetőséget a DVSC-ben. A debreceni klub vasárnap délelőtt hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Mol Fehérvár FC-hez igazolt a játékos.
Labdarúgás: gólgazdag csatákat hozott az U19-es élvonal negyedik fordulója
Huszonnégy gólt hozott az U19-es kiemelt labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának négy mérkőzése. Nyolc gól esett Felcsúton és az Új Hidegkuti Nándor Stadionban is, a a játéknap nyertese pedig az ETO FC Győr lett, amely debreceni sikerével a tabella élére ugrott.
Labdarúgás: balul sült el a magyar U19-es leányválogatott főpróbája az oroszok ellen
A magyar U19-es leány labdarúgó-válogatott 3–1-es vereséggel hangolt az októberi törökországi Európa-bajnoki selejtezőtornára; Turtóczki Sándor felforgatott együttese nem bírt a jóval nagyobb játékerőt képviselő orosz csapattal.
Labdarúgás: újabb akadémista kötött profi szerződést a Vasas FC-vel, ezúttal a 17 éves Kapornai Bertalan
A nyáron már az utanpotlassport.hu-n is megírtuk, hogy a Vasas Kubala Akadémia és az NB II-es Vasas FC új alapokra helyezett együttműködésének köszönhetően az elmúlt egy évben négy akadémista is profi szerződést kötött az angyalföldiek felnőttcsapatával, és a sor most Kapornai Bertalannal folytatódott, aki három évre írt alá.
Csúnya gólokat is szívesen szerezne a Puskás-díjra jelölt Zsóri Dániel
A FIFA által Puskás-díjra jelölt 18 éves debreceni focista, Zsóri Dániel a DigiSport Reggeli Start című műsorában nyilatkozott ominózus góljáról, és azt is árulta, melyik találat tetszik neki legjobban a díjra felterjesztett tíz közül.
Fiatalok gólpárbaja az NB II legfordulatosabb szerdai összecsapásán
A magyar labdarúgó másodosztály szerdai napjának legtöbb gólt hozó meccse az MTK Budapest–FC Ajka találkozó lett. Az igazán fordulatos végjátékot követően 4–4-re végződött összecsapás góljaiból az utánpótláskorú játékosok alaposan kivették részüket.
Labdarúgás: szír gólok és piros lap a Fradiban, remeklő Honvéd - rajt az U-bajnokságokban
A labdarúgó utánpótlás-bajnokságokban múlt héten mindhárom kiemelt korosztályban megkezdődött az új idény, sőt a korábban rajtoló U19-eseknél szerdán már a 3. fordulót is megrendezték. Összefoglalónkból kiderül, hogy a legidősebb korosztályban a címvédő MTK két vereséget követően győzött a DVSC-DLA ellen. U17-ben a Ferencváros a Haladást, az MTK, a Puskás Akadémiát verte meg hétgólos mérkőzésen, míg U16-ban hat gól született az FTC–Haladás meccsen, de egyenlő elosztásban.
Labdarúgás: Preisinger Sándor nem nyaralni viszi a csapatát Brazíliába, ezért is figyelmeztette játékosait az U17-es vb előtt
Az U17-es brazíliai világbajnokságra készülő korosztályos magyar labdarúgó-válogatott szövetségi edzője, Preisinger Sándor éles kritikát fogalmazott meg a csapat játéka kapcsán a csehországi felkészülési tornát követően, megkeresésünkre pedig azt is elárulta, mi indokolta a kritikus hangnemet, hogyan látja a gárda valós állapotát két hónappal a vb előtt.
Felkészülési mérkőzésen döntetlen az orosz leányok ellen
A magyar leány labdarúgó-válogatott az oroszok elleni 1-1-es döntetlennel hangolt az októberi törökországi Európa-bajnoki selejtezőtornára. Turtóczki Sándor együttese fölényben futballozott, de 1-1 után a második félidőben csak kapufákig jutott.