Ismét csökkent a fiatalok játékperce a labdarúgó NB I-ben. A 7. fordulóban 298 percet töltöttek a pályán a 21 év alatti fiatalok, míg a 8. körben csak 265-öt, ami a 2. legkevesebb ebben az idényben.
Labdarúgás
Labdarúgás: az első meccsét játszó 19 éves Longstaff góljával nyert a Newcastle a Manchester United ellen
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában a házigazda Newcastle United együttesében először kapott szerepet Matthew Longstaff. A 19 éves középpályás a bizalmat góllal hálálta meg, ráadásul rögtön a Manchester United kapujába talált be.
Labdarúgás: Menedzsere szerint üzenetértéke van, hogy a határon túli Zsóri Dániel (18) magyarul köszönte meg a Puskás-díjat
Megtudtuk, kikkel beszélgetett a milánói díjátadó előtt a 18 éves, Puskás-díjas labdarúgó, Zsóri Dániel. Menedzsere, Dr. Horváth Zsolt elárulta, hogy a csatár mit várt a leginkább az operaház tetőteraszán a díjkiosztót megelőzően, és hogyan készült az esten elhangzott beszédére. Kiderült, Zsóri mikor értesült róla, hogy övé a díj és az is, mit mondott neki az ünnepség előtt az autóban a háromszoros holland aranylabdás, Marco van Basten – FIFA-gála a kulisszák mögül!
Labdarúgás: Szoboszlai nyomdokain – Bukta Csaba (18) egyre fontosabb szereplője a RB Salzburg fiókcsapatának
Az osztrák másodosztályú Liefering gárdájában edződő, korosztályos magyar válogatott szélső, Bukta Csaba egyre inkább bizonyítja rátermettségét a Szoboszlai Dominikot is foglakoztató RB Salzburg fiókcsapatában; újabb gólt lőtt és remekül játszott a hétvégi fordulóban.
Labdarúgás: utánpótláskorú holland, brazil és angol gólvágók tűntek fel az Európa-ligában; az Arsenalé a legifjabb csapat
Noha a labdarúgó Bajnokok Ligájában talán könnyebben tűnnek ki az utánpótláskorú tehetségek, mert nagyobb figyelem hárul a sorozatra, mint az Európa-ligára, de azért az El-ben is több reménység hívta már fel magára a figyelmet. A csoportkör első két fordulójában az angol Arsenal küldte pályára a legfiatalabb csapatot.
Labdarúgás: a kezdeti sokk után magabiztosan vívta ki az elitkörbe kerülést a magyar U19-es leányválogatott
Szabadrúgásból még Koszovó szerzett vezetést a törökországi Eb-selejtező minitorna második mérkőzésén. Ez kissé megfogta Turtóczki Sándor U19-es lányait, akiknek azonban sikerült egyenlíteniük, sőt végül 6-1-es győzelmet arattak. A magyar csapat így a dánok elleni párharc végkimenetelétől függetlenül ott van a tavaszi elitkörben.
Labdarúgás: a leány U17-es válogatott bejutott az Európa-bajnoki selejtezősorozat elitkörébe
U17-es leány labdarúgó-válogatottunk Szombathelyen 10−0-ra mosta le a pályáról a kazahokat az Európa-bajnoki selejtezősorozat első szakaszában, ezzel már biztosan továbbjutott az elitkörbe.
Labdarúgás: a világ változik – a Sándor Károly Akadémia ezért is költözik
Bár az már korábban eldőlt, hogy az MTK utánpótlásbázisa, illetve a 2001-ben alapított Sándor Károly Akadémia 18 év után elköltözik Agárdról Budapestre, az utolsó két korosztály, az U16-os és az U17-es szeptembertől tette át székhelyét a fővárosba.
Labdarúgás: újabb szintet lépne a világbajnokságon az U17-es válogatott
A világbajnoki felkészülés célegyenesébe ért az U17-es labdarúgó-válogatott, Preisinger Sándor tanítványai bő két hét múlva indulnak Brazíliába. A szövetségi edző az M4 Sportnak nyilatkozott a várakozásokról.
Labdarúgás: új csatár született Londonban, Gabriel Martinelli (18) megint duplázott
Az Arsenal történetének nemzetközi kupaporondon legfiatalabb duplázója lett a 18 éves brazil csatár, Gabriel Martinelli, aki a Nottingham Forest után a Standard Liege-nek is kétszer köszönt be.