Amíg a sztárok nyaraltak, ők futballoztak. Az uborkaszezonban számtalan felkészülési mérkőzést vívtak Európa topklubjai, és nyugodt szívvel bedobtak szép jövő előtt álló, szárnyaikat még csak most bontogató tizenéveseket is. Szemezgessünk a berobbanásra váró, noname kölykök között!
Labdarúgás
Két utánpótláskorú futballista is jelölt a FIFA-nál a legjobb játékosnak járó díjra
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerdán közzétette az Év játékosa-díj jelöltjeit, akik között két utánpótláskorú játékos, a még mindig csak 20 éves, francia Kylian Mbappé (PSG) és a nyáron az Ajaxtól a Juventushoz szerződött, 19 esztendős holland Matthijs de Ligt is szerepel.
Hutvágner Gergely: Siófokon már most intenzívebbek az edzések, mint a Samp U19-es csapatánál
Hutvágner Gergely három éve igazolt a Vasas Kubala Akadémiától a Sampdoriához, a nyáron pedig Siófokra szerződött. A 19 éves kapus elmondta, fontos lépcsőfoknak tartja, hogy az utánpótlásból kikerülve immár felnőttek között bizonyíthat.
Labdarúgás: Spanyolország két korosztályban is Európa trónján – helyzetkép az U-válogatott Európa-bajnokságok után
A múlt héten befejeződtek az idei korosztályos labdarúgó Európa-bajnokságok, és már csak egy nagy nemzetközi utánpótlástorna, az U17-es világbajnokság van hátra . Összegezve a tapasztalatokat elmondhatjuk, Spanyolország két korosztályban is visszaült Európa trónjára, miközben visszaestek az angolok és a németek, viszont reménykeltő sikert könyvelhettek el a hollandok és az ukránok is.
Teljes a stáb: Vanczák Vilmos is Gera Zoltánt segíti az U21-es labdarúgó-válogatottnál
Vanczák Vilmos is tagja lesz a Gera Zoltán szövetségi edző vezette U21-es válogatott szakmai stábjának, a csapat két hét múlva tartja első összetartását – tájékoztat a hazai szövetség honlapja.
Labdarúgás: a Juventus fiatalja, Moise Kean (19) az Everton csapatában köthet ki
A Goal.com úgy tudja, hogy Moise Kean, a Juventus labdarúgócsapatának 19 éves szupertinije az Evertonhoz igazolhat.
Labdarúgás: megkezdődött az U17-es vb-felkészülés, de Preisinger Sándor bosszús, mert szanaszéjjel vannak a játékosai
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott (amely a futballidényt tekintve már U18-asnak számít majd) a héten megkezdte a felkészülést az október 26. és november 17. között Brazíliában sorra kerülő világbajnokságra. Más kérdés, hogy a szereplést kivívó Eb-keretből csak hatan vettek részt a négynapos összetartáson…
Labdarúgás: F. Torres döntött, Spanyolország az U19-es Eb-t is megnyerte, a többit úgyis elfelejtjük…
A spanyol U19-es válogatott a könnyen feledhető, örményországi korosztályos kontinenstorna végén, Ferrán Torres duplájával 2–0-ra győzött a fináléban Portugália ellen. A spanyolok 11. sikere rekordnak számít ebben a korosztályban, arra pedig 2011 után először láthattunk példát, hogy a spanyolok ugyanabban az évben az U19-es és az U21-es Eb-t is megnyerjék.
Nyolc fiatal lépett szintet a nyáron az NB I-es labdarúgócsapatoknál
A labdarúgó NB I jövő heti rajtja előtt érdemes szétnézni a 12 csapat háza táján, mely klubok kötöttek profi szerződést utánpótláskorú játékosokkal, illetve hány fiatal került fel az első kerethez. A lista öt klub nyolc játékosát tartalmazza, de nagy kérdés, milyen szerep jut majd nekik a 2018–2019-es idényben.
Labdarúgás: mit jelent a fiatalszabály? Mikor találták ki? Miért szűnt meg és miért vezetik most be újra?
A labdarúgó NB I 2019–2020-as idényében ismét életbe lép a fiatalszabály. Az elmúlt néhány évben rengeteg kritikát kapott, a 20 éves és annál fiatalabb labdarúgók szerepeltetését támogató pénzügyi ösztönzőt 2015-ben találta ki a Magyar Labdarúgó-szövetség, majd 2018-ban éppen a bírálatok hatására megszüntették, ám egy év szünet után, kissé megváltozott formában ismét életbe lépett.