UtánpótlásSport
2026. szeptember 3.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

Múlt héten egy kétnapos edzőtovábbképzés keretében Magyarországon járt a Katalán Labdarúgó-szövetség edzőképzésének instruktora, Gerard Font Hernández, aki kétnapos kurzust tartott főképp utánpótlásban dolgozó magyar szakembereknek az Új Hidegkuti-stadionban. Bemutatta a Smartfootball oktatásmódszertani iskola alapelveit, amely a hagyományos utánpótlás-neveléstől teljesen eltérő módon közelíti meg a labdarúgás oktatását.

Dunakeszire érkezik a BL-győztes Liverpool U13-as focicsapata

Illusztris társaság gyűlt össze a Gallini-kupa pénteken startoló magyarországi selejtezőjére. Az angol BL-győztes Liverpool utánpótlás-együttese mellett többek között Olaszországból, Horvátországból, Szlovákiából és Romániából is érkeznek U15-ös, illetve U13-as csapatok.

Labdarúgás: a fiatalok fejlődése érdekében újít az MLSZ

Az MLSZ elnöksége keddi ülésén az utánpótlásképzés javítására irányuló fontos kérdésekkel foglalkozott. Miután meghallgatták a beszámolót a közelmúltban zárult sportigazgatói és akadémia igazgatói képzésekről, megtárgyaltak egy intézkedési csomagot, amely arra irányul, hogy a legtehetségesebb fiatal játékosok minél többet játszanak a profi bajnokságokban. Döntés született az utánpótlás-bajnokságok átalakításáról is.

Labdarúgás: a BBC Szoboszlait (18) választotta a meccs emberének a Wales ellen vívott Eb-selejtezőn

Nyolcvanhárom percen át a magyar felnőttválogatott egyik legveszélyesebb játékosaként futballozott a walesiek ellen a Salzburg 18 éves titánja az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominik teljesítménye a nemzetközi médiában sem maradt észrevétlen, a BBC egyenesen a mérkőzés emberének választotta a centik híján gólt szerző középpályást.

Labdarúgás: meghúztuk a brazil oroszlán bajszát

A Puskás-Suzuki-kupa történetének első interkontinentális döntőjét követően a brazil Flamengo U17-es tehetségei örülhettek igazán, hiszen a tavalyi bronzérmük után idén trófeával koronázták meg teljesítményüket, míg a Puskás Akadémia fiataljai hatodszor is „előzékeny házigazdának” bizonyultak.

Labdarúgás: a Flamengo nyerte a hatgólos drámát és vele a Puskás–Suzuki-kupát

Óriási küzdelemben, remek színvonalú, fordulatos mérkőzésen 4–2-re veszített a Puskás Akadémia U17-es együttese a CR Flamengo korosztályos gárdájával szemben a tizenkettedik Puskás–Suzuki-kupa döntőjében. A brazilok ezzel először hódították el a rangos utánpótlástorna trófeáját, míg a felcsútiak továbbra is kergethetik álmaikat, hogy egyszer majd megnyerik a viadalt.