UtánpótlásSport
2026. szeptember 3.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

Labdarúgás: hét fiatalt nevezett a bajnok Fradi az NB I-es meccsekre

A Ferencváros labdarúgócsapata a felnőtt NB I-ben két hete nyerte meg a bajnoki címet. Az FTC keretében hét olyan utánpótláskorú játékost találunk, akit bajnoki meccsre beneveztek a Fradi keretébe, így részese volt a bajnoki címnek. A Csernik Kornél, Csonka András, Könczey Márk, Novák Zsombor Szerető Krisztofer, Takács Zsombor, Varga Ádám alkotta társaság tagjai kivétel nélkül játszottak vagy jelenleg is játszanak a Ferencváros utánpótlás-csapataiban. A hétből négyen léphettek pályára az NB I-ben, összesen 12 mérkőzésen.

A 18 éves Csoboth Kevin szépen lépked felfelé a ranglétrán Lisszabonban

Csoboth Kevin folytatja tavaszi remeklését a Benfica korosztályos csapataiban: április végén az U23-as együttes egyik bajnoki meccsén vált főszereplővé, míg ezúttal saját korosztályában, az U19-ben remekelt, miután egy gólt szerzett és három gólpasszt adott a Tondela elleni 7–0-ra megnyert bajnokin, amelyen a meccs legjobbjának is megválasztották.

Volt már ennél szebb gólom is – Németh András és a főszereplők az oroszverésről

Amint arról beszámoltunk a magyar válogatott remek hajrával 3–2-re legyőzte Oroszországot is az írországi U17-es Európa-bajnokságon, ezzel háromból három győzelemmel, csoportelsőként zárt. A találkozót követően Preisinger Sándor szövetségi kapitány dicsérte a csapatot, míg az emlékezetes szólógólt szerző Németh András a találat körülményeiről mesélt.

Túlsúlyos rokonai miatt nem kellett De Ligt a Manchester United vezetőinek

Az Ajax 19 esztendős csapatkapitányát vagy fél tucat európai élcsapat szeretné leigazolni a nyáron, köztük a Barcelona, a Juventus vagy épp a Liverpool. Lapértesülések szerint a Manchester United is versenybe szállt a 70-80 millió euróra becsült védőért, ám valószínűtlennek tűnik, hogy meg tudnák szerezni. Két évvel korábban még más lett volna a helyzet...

Labdarúgás: 100 százalék – a harmadik meccsen is győzelem az U17-es Eb-n

Az U17-es labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjában Magyarország a harmadik mérkőzését is megnyerte, és száz százalékos teljesítménnyel, kilenc ponttal az első helyen jutott a legjobb nyolc közé. A csapat ezúttal 0–1-ről fordítva, 3–2-re győzött Oroszország ellen. A hétfői negyeddöntőben a spanyol együttes lesz az ellenfél.

Labdarúgás: a Honvéd tarolhat az utánpótlás-bajnokságokban, még az ifi bl-indulásért is küzd

A 2018–2019-es futballidény hajrájához érve érdemes áttekinteni, néhány fordulóval a szezon vége előtt hogyan állnak a különböző korosztályokban a bajnokságok, milyen nyitott kérdések vannak még. Összegzésünkből kiderül, a Honvéd gyűjtheti be a legtöbb bajnoki címet, az U19-es bajnokságban viszont – amelyik arról dönt, ki indulhat az ifjúsági bajnokok ligájában – az MTK vezet.

Labdarúgás: a 18 éves Kiss Ágoston a harmadik Hali-tinédzser, aki Nyugat-Európába szerződött

A Haladás labdarúgócsapata múlt héten jelentette be, hogy a 18 éves, utánpótlás-válogatott Kiss Ágoston a német másodosztályú Bielefeldben folytatja a pályafutását. Az átigazolás hátteréről a kapus menedzsere, Georgi Attila nyilatkozott, míg a szombathelyi Illés Akadémia részéről Németh Gábor kapusedző beszélt a náluk folyó nevelőmunkáról, azok után, hogy három játékosuk is Nyugat-Európába szerződött.

Győrben és Dunakeszin is Barcelonáért futballoznak a gyerekek

Folytatódik a FIFA által is elismert, 10-12 éves gyermekeknek szóló Danone Focikupa a Gyermekekért program. A torna győztese bejut a június 15-i budapesti, nemzeti döntőbe, a kupagyőztes csapat pedig Spanyolországban képviselheti Magyarországot a nemzetközi fináléban, amelynek fővédnöke Zinédine Zidane.