A labdarúgó NB I legutóbbi, hatodik fordulójában csupán öt mérkőzést játszottak le, mégis szezoncsúcsot jelentő 488 percet töltöttek a pályán az U20-as játékosok. Ezúttal ugyan mindegyik találkozót megrendezték, a csapatok nem ismételték meg az előző játéknap kiemelkedő statisztikáját: öt együttes szavazott bizalmat ifjú futballistának, hatan mindössze 271 percet játszottak.
Labdarúgás
Vége van a nyárnak...
Két utánpótlás-korosztályban rendeztek az idén kontinenstornát mind a férfi, mind a női labdarúgásban. A nyár mérlegét tekintve az olaszok lehetnek a leginkább bosszúsak, hiszen mind az U17-es, mind az U19-es Európa-bajnoki döntőt elbukták a férfimezőnyben. Ami pedig a nőket illeti: a spanyolok uralták az idei viadalokat, ám a nyári versenyzezont záró U20-as világbajnokságot a japánok nyerték.
Európába készül az Illés
Története során először játszhat az UEFA Ifjúsági Ligában az Illés Akadémia-Haladás, miután a szombathelyiek U19-es együttese magyar bajnok lett korosztályában. A nemzetközi porondra kilépő vasiak rendkívül fiatal kerettel várják első ellenfelüket. A sorsolást kedden, Nyonban tartja az európai szövetség.
Rajt a köbön
Szombaton megkezdődtek a három kiemelt – nyolc-nyolc csapatot felvonultató – korosztályos bajnokságban a küzdelmek. A rajt alkalmából számba vesszük az előző két évad hazai utánpótlás-sorozatainak történéseit, illetve megvizsgáljuk az első forduló eseményeit.
Eseménydús hétvége
Ugyan a MOL Vidi nemzetközi kupaszereplése okán ismét csonka fordulót rendeztek a labdarúgó NB I-ben, bőven tartogatott izgalmat a hatodik játéknap. Öt meccsen összesen nyolc fiatal jutott szóhoz, 488 perc erejéig, ennél többet eddig nem regisztrálhattunk az idén. Ami az egyéni teljesítményeket illeti: a 19 esztendős Schäfer András megszerezte első élvonalbeli találatát, míg a mezőkövesdi Szalai Attila ezúttal nem góllal, hanem kiállítással került be a jegyzőkönyvbe.
Bebikáznák a magyar focit
Új lendületet vett a gödöllői utánpótlásképzés. Az egykori Gödöllői Góliátból, amelyből számos válogatott labdarúgó került ki, ma már Gödöllői Bikák néven, az MTK regionális partnere lett. Új felállásban, de a régi célokért dolgoznak: több mint 500 gyermekkel próbálják megszerettetni a labdarúgást, és új fanatikusokat kinevelni mind a pályára, mind a lelátóra.
Vereségre győzelem
U18-as labdarúgóválogatottunk második találkozóját már megnyerte a csehországi Vaclav Jezek-tornán. Bene Ferenc együttese magabiztos játékkal 1−0-ra győzött az ukránok ellen, és a csütörtöki szünnapot követően pénteken a japánokkal mérkőzik.
Vereséggel kezdtek
Elveszítette első mérkőzését a Bene Ferenc vezette U18-as labdarúgó-válogatott a csehországi Vaclav Jezek-tornán. A magyar együttes 2−1-re maradt alul a szlovákokkal szemben, a csapat gyenge helyzetkihasználása döntő tényezőnek bizonyult. Folytatás szerdán, az ukránok ellen.
Szalai újfent!
Szezonbeli második gólját szerezte az NB I-ben a 20 esztendős hátvéd, Szalai Attila. A Mezőkövesd bekkjének fejese azonban nem ért győzelmet a Szusza Ferenc Stadionban, miután az Újpest egyenlített a hajrában. A debreceni Kusnyír Erik (18) kényszerből kezdett, s gólpasszal hálálta meg a bizalmat az MTK ellen. Ami pedig a pályán töltött időt illeti: az ötödik fordulóban összesen hat U20-as labdarúgó kapott esélyt, 411 perc erejéig.
Debreceni karnevál
Az idén már a 28. alkalommal rendezték meg Debrecen város nagydíját a nemzetközi labdarúgó Karnevál-kupát, amelyen 11 korosztályban, 120 csapat majdnem 2000 fiatalja mérkőzött meg egymással. A tornán a magyar együttesek mellett érkeztek még Romániából, Ukrajnából és Izraelből is együttesek.