UtánpótlásSport NYÍLT VÍZI ÚSZÁS. Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 km-en
2026. szeptember 3.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

Nívós képzés folyik Budapesttől alig 300 kilométerre, az Austria Wien labdarúgó-akadémiáján. A bécsi klub utánpótlás-nevelő intézményéről készült riportunkban az akadémia vezetői mellett a klub magyarjai is megszólalnak.

Kilencen keveset

A labdarúgó NB I 29. fordulójában összesen kilenc U20-as labdarúgó jutott szóhoz, ami az évad adatait tekintve nem rossz arány. Más kérdés, hogy a fiatalok többsége epizódszerepet kapott, így az általuk regisztrált 297 perc már nem nevezhető örömtelinek. Ellenben a 18 esztendős Kusnyír Erik debütálásával, a debreceni középpályás remekül helytállt a Honvéd ellen.

Kispesti lélegzetvétel

Az U19-es kiemelt labdarúgó-bajnokság 25. fordulóját rendezték csütörtökön, illetve szombaton. Az aranyéremért harcolók közül a Budapest Honvéd-MFA hozta a kötelezőt a Győr ellen, az Illés Akadémia azonban vereséget szenvedett Felcsúton. Így ismét három pontnyi előnyt szereztek a kispestiek, ám a Haladás két meccsel kevesebbet játszott.

Délszláv ifjak

A fiatalok helyzete elég siralmas a labdarúgó NB I-ben. A hazai utánpótláskorú játékosok élvonalbeli fellépési lehetőségeivel rendszeresen foglalkozunk, új sorozatunkban pedig utánajárunk: a környező országok bajnokságaiban mennyi játékidő idő jut az ifjaknak, illetve miként szerepelnek az érintett korosztályos válogatottak. A második részben Szerbiába és Horvátországba látogatunk el.

Számottevő növekmény

A labdarúgó NB I 28. fordulójában tíz U20-as játékos lépett pályára, ami az elmúlt időszak gyengébb adatai után felüdülést jelentett. Az általuk lejátszott 550 percnél utoljára a 16. játéknapon regisztrálhattunk többet, de sokat mond az is, hogy ezt a számot a tizenkét klub fele hozta össze.

Haladás a bajnoki cím felé

Pontszámban beérte az Illés Akadémia a Honvédot az U19-es labdarúgó-bajnokság élén, miután a szombathelyiek nyerték a 24. forduló rangadóját. A Haladás akadémistái ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, így sorsuk immár a saját kezükben van. Az örökrangadó az MTK diadalával zárult Ferencváros otthonában, míg a Puskás Akadémia már a bronzérmet sem érezheti biztonságban, miután kikapott a Videoton vendégeként.

Ikerlányok egy csapatban

Az osztálytársaktól cukrot kapnak a gólokért, a kételkedőket pedig rendre lenyűgözik a tudásukkal – a győri Fülöp ikrek kislánykoruk óta fociznak. Most három évvel idősebbek között játszanak, már a válogatott meghívója is megérkezett postaládájukba.

Két másik kávéház

A fiatalok helyzete igen siralmas a labdarúgó NB I-ben. A hazai utánpótláskorú játékosok élvonalbeli fellépési lehetőségeivel rendszeresen foglalkozunk, új sorozatunkban pedig utánajárunk: a környező országok bajnokságaiban mennyi játékidő idő jut az ifjaknak, illetve miként szerepelnek az érintett korosztályos válogatottak? Avagy megpróbáljuk kideríteni: vajon zöldebb-e a szomszéd fűje?

Katalánok a csúcson

A Barcelona U19-es együttese nyerte az UEFA Ifjúsági Ligát, miután a döntőben magabiztosan győzte le a Chelsea korosztályos csapatát. Francisco Pimienta legénysége már az első félidőben előnybe került, a fordulást követően pedig újabb két gólt szerzett, s végül 3−0-ra diadalmaskodott. A katalánok történetük során másodszor hódították el a legrangosabb európai utánpótlás-trófeát.

Fiatalok nélkül

Nem tartogatott sok újdonságot a labdarúgó NB I 27. fordulója, már ami a fiatalok szerepeltetését illeti. Az a néhány klub, amely komolyan veszi a szövetség immár nyugdíjazott ajánlását, ezúttal is bevetette az U20-as játékosokat. Öt csapatban hatan jutottak szóhoz, összesen 313 perc erejéig.