UtánpótlásSport
2026. május 1.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

Az MTK Budapest második csapata a Liverpool U23-as együttesét fogadta az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A magyar csapat zömét a Sándor Károly Akadémia növendékei adták, és bár fiataljaink a mérkőzés nagy részében felvették a versenyt a vörösökkel, végül sima vereséget szenvedtek. A meccs tömeget vonzó mellékeseménye volt, hogy a 'Pool legendája, Steven Gerrard, az 18-as csapat újdonsült edzője is megjelent – a díszpáholyban.

Rajt negatív csúccsal

Megkezdődött a labdarúgó NB I új bajnoki éve, azzal együtt pedig a fiatalszabály újabb esztendeje. Az első fordulóban kevés csapat alkalmazta: a mezőny fele, vagyis hat együttes egyetlen percre sem küldött pályára 21 éven aluli játékost.

A pont az i-n

Története során először nyert U19-es Európa-bajnokságot Anglia, a kiélezett fináléban Portugália fiataljait múlta felül Keith Downing együttese. Talán soha nem zárt ilyen sikeres nyarat az angol utánpótlás, hiszen a szigetország négy korosztályos válogatottja is érmet szerzett világversenyen.

Bemutatkozás Európának

Először fordul elő, hogy nem a Puskás Akadémia képviseli a magyar labdarúgást az UEFA Ifjúsági Ligában. A Budapest Honvéd huszáros hajrája az U19-es bajnokságban ugyanis nemcsak első helyet, hanem indulási jogot is jelentett az immár négy éves sorozatban.

Angol-portugál finálé

A grúziai U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon angol-portugál finálét rendeznek szombaton; az eddig látottak alapján nem kérdés, hogy ez a két válogatott kiemelkedett a többi közül. Tetszetős és eredményes futballal, veretlenül abszolválták eddigi négy mérkőzésüket, a végén azonban csak egyikük örülhet.

A nagyvilág kicsiben

Két magyar fiatal, Yaakobishvili Antal és Osgyán András részvételével rendezték meg az egyhetes, Foci a barátságért nemzetközi gyermekfórumot Szentpéterváron, ahol a fiatalok a Konföderációs Kupa döntőjét is végignézhették.

Honvédnak szalutálj!

A mögöttünk hagyott hazai bajnoki év legnagyobb nyertese kétségkívül a Budapest Honvéd: a felnőttek mellett az utánpótlásban is dominált. Egyik akadémiai csapatuk sem adta alább a második helynél, sőt az U19-es együttes bajnoki címet, és azzal indulási jogot nyert az UEFA Ifjúsági Ligában. Megkíséreltünk utánajárni, mi áll a tízéves Magyar Futball Akadémia sikereinek hátterében, és annak, hogyan élték meg az MLSZ által bevezetett új rendszert.

Német csattanó

Kiváló mérkőzéseket hozott a labdarúgó U21-es Európa-bajnokság, a finálét a torna két legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtó válogatottja, Spanyolország és Németország vívta Krakkóban. Az előzetes elképzelésnek megfelelően izgalmas, kiélezett csatát vívtak a csapatok, a Nationalelf tornagyőzelme mégis kisebb meglepetésnek számít.

Foci a barátságért

Az idén magyar résztvevőkkel Szentpéterváron rendezik meg a „Foci a barátságért” programot, amelyre hatvannégy országból érkeznek tehetséges játékosok. A program célja a gyermekfoci fejlesztése mellett a rendezvény értékeinek átadása.

Nevelj, vagy fizess!

Jelentős változtatásokat vezetett be az MLSZ tavaly nyáron: az utánpótlás-korosztályok versenyrendszerének módosítása mellett előírta a működésiköltség-térítést, amelynek értelmében a klubok – az esetek nagy százalékában – kötelesek pénzt fizetni az utánpótláskorú futballisták szerződtetéséért.