Mennyiséget és minőséget egyaránt hoztak az MLSZ fiatalokra vonatkozó ajánlásába tartozó labdarúgók az NB I utolsó előtti fordulójában. Legyen szó a bajnoki címért vagy a kiesés elkerüléséért folytatott élet-halál harcról, három együttes kivételével az összes számított az U21-esekre, akik közül Koszta egyenesen mesterhármassal hálálta meg a töretlen bizalmat.
Labdarúgás
„Nem szabad hátradőlni”
A hatodik helyen végzett az U17-es labdarúgó-válogatott a Horvátországban rendezett Európa-bajnokságon. A Szélesi Zoltán vezette együttes már a csoportból történő továbbjutással történelmi tettet hajtott végre, ugyanis korábban ez nem sikerült ennek a korosztálynak. De vajon a hazai közélet szereplői, sportvezetők, művészek, eredményes utánpótláskorú, valamint felnőttsportolók is hasonlóképpen ítélik meg a produkciót?
Két hét az európai elitben
Négy helyszín, 16 csapat, 55 mérkőzés, 98 gól, két tizenegyespárbaj, egy győztes. Véget ért a Horvátországban rendezett U17-es labdarúgó Európa-bajnokság, amelyre még sokáig emlékezhetünk, hiszen 2006 után ismét a résztvevők között szerepelt a magyar válogatott. Visszatekintünk a bő két hét történéseire.
Újszerű fejtágítás
A módszer elismert szakértőjének jelenlétében rendeznek kétnapos konferenciát Kecskeméten a Coerver Coaching magyarországi vezetői. Az itthon Szalma József tizenötszörös válogatott labdarúgó koordinálásával még csak most terjedő edzésmódszer szemináriumán a tréningek megtervezése lesz a téma, de az edzők mellett minden érdeklődőt szívesen látnak.
A spanyoloké a harmadik trófea dicsősége
Ki tripláz előbb? Ez volt a fő kérdés a horvátországi U17-es Európa-bajnokság döntője előtt, amelyet a kétszeres győztes angolok az ugyancsak kétszer diadalmaskodó spanyolok ellen vívtak Varasdon. A párharc végül fináléhoz méltó befejezést hozott, amelyben főszerepet játszott a dráma, és potyogtak a könnyek.
Kiszemeltek klubja
Közös bennük, hogy fiatalok, hogy még egyikük sem európai topklub játékosa, mindannyian a mostani szezonban mutatták meg igazán, mit is tudnak, emiatt pedig a sztárcsapatok legkeresettebb célpontjaivá váltak. Összeszedtük azt a néhány ifjú futballistát, aki akár már a nyáron valamely neves élklubhoz szerződhet, de hogy előbb-utóbb ott köt ki, az szinte garantált.
Focizzatok, lányok!
Az MLSZ a női labdarúgás fejlesztését tűzte zászlajára, jegyzetírónk azonban nem ért egyet a női bizottság vezetőjének összes indokával: némi szexizmust vélt fölfedezni a mondataiban.
Spanyol–angol a döntőben
Jól csengő párharcot rendeznek az U17-es labdarúgó Európa-bajnokság fináléjában. A Horvátországban zajló tornán az előzetesen a végső győzelemre is esélyesnek tartott spanyolok és angolok csapnak össze, miután az egyikük meglehetősen simán, a másik pedig kiélezett tizenegyespárbajban jutott be a döntőbe.
Mindjárt mély vízben
Az angol futball és a Manchester United nagy ígérete lehet a 19 éves Axel Tuanzebe, aki az Arsenal és a Tottenham ellen játszott először a Premier League-ben. A sérülések miatt szerepet kapott hátvéd első két bajnokiján nem okozott csalódást, ezért minden bizonnyal továbbra is láthatjuk José Mourinho együttesében.
Schillaci Újpesten tanít
Óriási élményben lesz részük a Magyar Diáksport Szövetség által kiválasztott, 10-14 év közötti futballistapalántáknak júniusban, a CIB Italia Focitáborban ugyanis neves olasz szakemberektől, köztük korábbi világbajnokoktól tanulhatnak. A legjobbak ráadásul az olasz válogatott edzőközpontjában folytathatják.