Harmadik helyen végzett Balázs Krisztián a fiú tornászok szerenkénti döntőjének nyújtófináléjában. Az FTC-Telekom 16 éves sportolója bokasérülése ellenére sem adta fel a sorozatot, az utolsó pillanatig hősiesen küzdött. Edzője, Nagy Zoltán kitünőre értékelte tanítványa olimpiai bizonyítványát.
Tornasportok
Ezüstös szerek
A tornászok szerenkénti döntőinek első napján az első két számban rögtön magyar sikereknek örülhettünk. Előbb Balázs Krisztián nyert ezüstérmet talajon, majd Bácskay Csenge lett második ugrásban. Mindketten boldogan nyilatkoztak honlapunknak a verseny után.
Ugrásra hangolva
Nem tudott javítani Bácskay Csenge a leány tornászok egyéni összetett döntőjében, és a 14. helyen fejezte be a pénteki versenyt. A szombat esti szerenkénti döntőkben, ugrásban mutathatja be ismét gyakorlatát.
Dráma a szereknél
A fiú tornászok egyéni összetett versenyében Balázs Krisztián a 16. helyen végzett. A fiatal ferencvárosi sportolónak kiújult a bokasérülése, ezért két szeren is le kellett építeni a gyakorlatát. Ő ennek ellenére hősiesen végigharcolta a versenyt.
Elitkörben, bizakodva
A tornacsarnokban befejeződtek a selejtezők, Balázs Krisztián három, Bácskay Csenge pedig egy szerenkénti döntőben lesz érdekelt a folytatásban. Az ifjúsági olimpia egyéni összetett versenyében mindketten az elitkörbe küzdötték magukat, Balázs a 9., Bácskay pedig a 10. helyen harcolta ki a részvételt. A sportág különböző szakágainak képviselőiből kialakított vegyes csapatok nem hivatalos versenyében Balázs Krisztián aranyérmet nyert.
Glasgow-ból ezüsttel
Balázs Krisztián ezüstérmet szerzett nyújtón a tornászok Glasgow-ban rendezett ifjúsági Európa-bajnokságán. A FTC-ben pallérozódó 16 éves versenyző mesél Skóciáról, a sportágához való kötődéséről és arról is, hogyan kezdődött a pályafutása.
Meg sem állna Tokióig
Noha a szerenkénti finálésba nem sikerült bejutnia, Schermann Bianka így is a magyar juniorválogatott legjobb egyéni összetett eredményét érte el a tornászok korosztályos Európa-bajnokságán. Az MTK Budapest válogatott versenyzője ráadásul életre szóló élménnyel is gazdagabb lett Glasgow-ban. A MOL Új Európa Alapítvány által támogatott tornász elárulta: a legnagyobb álma, hogy a 2020-as, tokiói olimpián is részt vehessen.
Újabb bravúrérem Glasgow-ból
Két magyar junior tornász volt érdekelt a skóciai tornász Európa-bajnokság szerenkénti döntőiben: Balázs Krisztián szenzációs teljesítménnyel a Eb-ezüstérmet szerzett nyújtón, Mészáros Krisztofer pedig a 7. lett lólengésben.
Az a fránya gyűrű
A Balázs Krisztián, Mészáros Krisztofer, Molnár Botond, Tomcsányi Benedek, Vízlendvai Máté összeállítású magyar juniorválogatott a 10. helyen végzett a csapatversenyben a glasgow-i torna Európa-bajnokságon. Mészáros Krisztofer lólengésben, Balázs Krisztián pedig nyújtón jutott be a vasárnapi szerenkénti döntőkbe.
Hathatós két hatos
A szerenkénti döntőkkel véget ért a glasgow-i női torna Európa-bajnokság utolsó versenynapja a juniorkorosztály számára. Bácskay Csenge ugrásban, Székely Zója felemás korláton végzett a 6. helyen.