Nem is volt kérdéses, hogy Selmeci Attila követi Érdről a Budapesti Honvédba szerződő tanítványát, a magyar úszósport talán legnagyobb reménységét, a 18 éves Milák Kristófot. A tréner beszélt a váltásról, tanítványáról és közös céljaikról is az SzPress Hírszolgálatnak.
Úszás
Győri aranyév
A Győri Úszó SE fiataljai nyerték meg – elsősorban a serdülők mezőnyében mutatott fantasztikus produkciójuknak köszönhetően – az utánpótlás országos bajnokságok összesített pontversenyét. Az ezüstérmes a Kőbánya SC lett, míg a harmadik helyen az Egri Úszó Klub zárt.
A jövőt építik
A korábbihoz hasonló lendülettel folytatódik a következő évadban is a Jövő bajnokai program, amelynek az elmúlt szezonban is több korosztályos válogatott versenyző nőtt ki. Jelenleg kilenc régióban hetvenhat egyesületből 288 gyerek vesz részt, az előrelépésről és tervekről Jancsik Árpád összrégiós koordinátorral beszélgettünk.
Eldöntötte, hogy megnyeri
A 16 éves Fábián Fanni két aranyérmet nyert a százhalombattai rövid pályás úszó országos bajnokságon. A Szegedi Úszó Egylet versenyzője 400 m gyorson és 400 m vegyesen nyert a „nagyok” viadalán. Az esztendő utolsó komoly megméretése után értékelte a mostani évet, és beszélt 2019-es céljairól is.
Gyógyító győzelmek
Duplázott a százhalombattai felnőtt rövid pályás úszó országos bajnokságon a 16 esztendős Ilyés Laura Vanda. A hazai környezetben versenyző hátspecialista 50-en és 100-on arany-, míg 200-on ezüstérmet szerzett. Pedig néhány nappal a verseny előtt még az sem volt biztos, hogy elindul a versenyen. De végül kiheverte az ifjúsági olimpia okozta csalódottságot, és ismét csúcsformában versenyzett.
Múlt, jelen, jövő
A szombati nap a magyar úszósport ünnepe volt. Százhalombattán, a felnőtt rövid pályás országos bajnokság utolsó napján számos egyéni és korosztályos csúcs dőlt meg, miközben öt újabb taggal (dr. Sós Csaba, id. Knézy Jenő, Gyenge Valéria, Pásztory Dóra, Risztov Éva) bővült a Hírességek Csarnoka. Emellett a Jövő Bajnokai-program 2018-as díjazottjait is kihirdették.
Egerszegi indította el
Az év második legjobb európai ifjúsági korú sportolónőjének választották Késely Ajnát. A Kőbánya SC tizenötszörös junior Európa-bajnok és háromszoros ifjúsági olimpiai aranyérmes 17 éves versenyzőjét az osztrák kerékpáros Laura Stigger előzte meg, Késely a díjátadóról nyilatkozott az SzPress Hírszolgálatnak.
Bizalom és együttműködés
Egy nap az utánpótlásért – Segítség, felnőttem! címmel immár nyolcadszor tart nagyszabású konferenciát az utanpotlassport.hu szerkesztősége november 27-én a Testnevelési Egyetemen. Az előadók között lesz dr. Sós Csaba, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, az úszóválogatott szövetségi kapitánya, akivel ennek kapcsán beszélgettünk a korosztályváltás nehézségeiről.
Új csapat, régi célokkal
Kihirdették a korosztályos úszóválogatottak keretét a 2018/19-es évadra, a most induló évadban EYOF-ot, korosztályos Európa- és világbajnokságot is rendeznek. A mieink – bár a két klasszis versenyző, Milák Kristóf és Késely Ajna a felnőttek közé lépett – továbbra is erős csapattal, éremesélyekkel tekinthetnek előre.
Klasszis érkezett
Több, mint tíz év után hagyta el az érdi úszóklubot, és igazolt a Budapesti Honvédba a világ úszósportjának egyik legnagyobb ígérete, Milák Kristóf. A 18 éves versenyző, ahogyan ő fogalmazott, kicsit kinőtte előző egyesületét, ezért döntött a váltás mellett. Legfőbb célja, hogy nyugodt és tökéletes körülmények között készülhessen tovább két évvel a tokiói olimpia előtt.