UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

Összesen kilenc érmet nyert korosztályos világversenyeken tavaly Németh Nándor, az Egri Úszó Klub Törökbálinton készülő 18 éves versenyzője. A budapesti felnőtt-világbajnokságon ugyan csupán egy bronzzal lett gazdagabb, mégis ez a váltóérem az egyik legszebb emléke. A koppenhágai rövid pályás Európa-bajnokságon mutatkozott be egyéni számban a nagyok között, döntőbe jutott, amit szintén sikerként könyvel el.

Medencéből iskolapadba

Hét korosztályos aranyérmet és egy felnőtt-világbajnoki ezüstöt nyert 2017-ben Milák Kristóf, az Érdi Úszó Sport Kft versenyzője. Mestere, Selmeci Attila szerint az új esztendő sem lesz könnyebb, a legnagyobb próba ráadásul az iskolapadban vár a tanítványára. Annál is inkább, mert a fiatalok örökös csúcsra járatása a versenyeken nagyon veszélyes. A 17 éves úszó egyelőre maga sem tudja, mit várjon az új esztendőtől.

Budafok fókái

A Dél-budai kisegyesület, a Budafóka XXII SE alig tizennégy év alatt lett a magyar úszósport egyik meghatározó utánpótlás-nevelő bázisa. A jelenlegi legjobbjaik a junior világ- és Európa-bajnok Márton Richárd, az EYOF-győztes Zombori Gábor és a nyílt vízi Európa-bajnok Galyassy Szilárd. Az egyesületben nevelkedő, fiatal úszók pontosan tudják, kikkel edzenek együtt, s az aláíráskérő szeánszok szinte mindennaposak az edzések után.

A legek esztendeje

Aranygeneráció született idén úszásban a korosztályos világversenyeken. Soha nem látott sikereket értek el fiataljaink előbb Netanjában, a junior Európa-bajnokságon, majd Indianapolisban, a junior-világbajnokságon. Előbbin Késely Ajna szerezte a legtöbb érmet, utóbbin Milák Kristóf. És közben persze Budapesten lezajlott a felnőtt-vb is, amelyen Késely, Milák valamint Németh Nándor egyaránt letette névjegyét.

Fiatalok – a kapitány szemével

Kiemelkedően eredményes évet zártak az idén fiatal úszóink. Így aztán a koppenhágai felnőtt rövid pályás Európa-bajnokságon vízbe szálló utánpótláskorúak amolyan jutalomból, különösebb teher nélkül tempózhattak. A szövetségi kapitány, dr. Sós Csaba a legjobbaknak egyéves védettséget garantál, s a csapatmunkában hisz. A szakember szerint a tudományos módszerek is a magyar modell működőképességét bizonyítják, még akkor is, ha a gyakorlat az igazi tanítómester. A megnövekedett anyagi források kapcsán a hatékonyságot tartja a legfontosabb mértékegységnek.

Törés után, áttörés előtt

Öt aranyéremmel tért haza Romániából, a közép-európai országok serdülő-úszóversenyéről Hatházi Dóra. A Nyíregyházi Sportcentrum 14 éves versenyzője volt az egyetlen, akit a csapatvezető, Petrov Iván utánpótlás-kapitány név szerint is kiemelt a magyar résztvevők közül. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott sportoló 200 m pillangón teljesítette a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokság szintidejét.

Szülinapi csúcsdöntés

Egerszegi Krisztina 1988-as szöuli korosztályos rekordját döntötte meg vasárnap Ilyés Laura Vanda. A tizenhatodik születésnapját kedden ünneplő százhalombattai úszó igen kalandos körülmények között került a BVSC-uszodába, két, sikertelen győri kísérletet követően. Egerszegi Krisztina nemcsak példaképe, de kicsi kora óta kíséri őt az ötszörös olimpiai bajnokkal tett összehasonlítás, ami az egyik fő ösztönzője.

Finálés befejezés

A koppenhágai felnőtt rövid pályás Európa-bajnokság utolsó napján a 18 esztendős Németh Nándor 8. lett a 100 méteres gyorsúszás döntőjében. Nem sikerült az idején javítania, ám így is mindenki elégedett a teljesítményével. A 14 éves Nagy Réka a 400 méteres gyorsúszásban nem jutott ugyan fináléba, de egyéni csúcsot úszott. Gyurinovics Fanni (16) ötödik számában állt rajtkockára az 50 méteres gyorsúszás előfutamában, de sem a továbbjutás, sem az egyéni rekord megdöntése nem sikerült. Petrov Iván utánpótlás-kapitány szerint a fiatalok teljesítménye maximálisan megfelelt.

Németh Nándor a 100 gyors döntőjében

Az úszók koppenhágai felnőtt rövid pályás Európa-bajnokságán további meglepetésekkel szolgálnak a fiatalok. Németh Nándor új egyéni és korosztályos csúcsot ért el a 100 méteres gyorsúszásban, és visszalépésnek köszönhetően elindulhatott a délutáni középdöntőben. Az Egri Úszó Klub 18 éves versenyzője kihasználta a lehetőséget, tovább javított a délelőtti rekordján, s most már saját jogon, a 6. legjobb idővel a vasárnapi döntőbe úszott. További új egyéni és korosztályos csúcsok az ifjúsági korú versenyzőktől.

Fanni nagy napja

A női 4x50 méteres gyorsváltó tagjaként a 16 esztendős Gyurinovics Fanni volt az első fiatal, aki döntős részvételt harcolt ki a koppenhágai felnőtt rövid pályás Európa-bajnokságon. A szerencsének köszönhetően végül a 18 esztendős Lakatos Dávid is elindulhatott az 1500 méteres gyorsúszás legjobbjai között. Utóbbi ugyan nem tudott ismét egyéni csúcsot úszni, és a nyolcadik helyen ért célba, ám Gyurinovics Fanni szenzációs 25.03-at úszott a váltó második tagjaként. S ezzel ő lett az egyetlen magyar úszó aki az idei valamennyi világversenyen döntős váltó tagja lehetett.