UtánpótlásSport
2026. október 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

A 18 éves Milák Kristóf tíz, a 17 esztendős Késely Ajna nyolc aranyéremmel zárta a négynapos hódmezővásárhelyi ifjúsági úszó országos bajnokságot, míg az összesített pontversenyt a Kőbánya SC csapata nyerte. A viadalon látottakat a két legeredményesebb fiatal edzője, Selmeci Attila és Turi György értékelte honlapunknak.

Milák: tízből tíz!

Az úszók hódmezővásárhelyi ifjúsági országos bajnokságának utolsó napján is hibátlan maradt Milák Kristóf: az érdiek 18 éves felnőtt vb-ezüstérmese, négyszeres junior-világbajnoka újabb három elsőségének köszönhetően tíz aranyéremmel zárta a négynapos viadalt. Nem sokkal maradt el tőle, a kőbányaiak 17 éves versenyzője, Késely Ajna sem, aki két újabb első helye után összesen nyolc számban diadalmaskodott a junior Eb előtti utolsó komoly megméretésen.

Esélyesek duplája

A harmadik nap is Milák Kristóf és Késely Ajna parádéjáról szólt a hódmezővásárhelyi ifjúsági országos bajnokságon. Az érdi versenyző 100 m gyorson és 200 m háton győzött, míg a Késely a 100 m gyors mellett 400 m vegyesen nyert. Emellett az egriek és a győriek is két-két újabb éremmel gazdagodtak pénteken.

Késely–Milák 3–2

Az ifjúsági úszó országos bajnokság második napja is nagy csatákat hozott, ismét a „megszokott” két versenyző emelkedett ki a mezőnyből: a Kőbánya SC versenyzője, Késely Ajna három, az érdi Milák Kristóf pedig két számban győzött csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

Milák-tripla a nyitányon

Kitűnő, izgalmas versenyeket hozott a hódmezővásárhelyi ifjúsági úszó országos bajnokság első napja. Az érdiek 18 éves klasszisa, Milák Kristóf mindjárt a nyitónapon triplázott (50 m gyors, 100 m hát, 200 m pillangó), míg a Kőbánya SC 17 esztendős kiválósága, Késely Ajna egy elsősége mellett háromszor is dobogóra állhatott a szerdai futamok után.

Ugrás az Eb-ért

Szerdán kezdődik az ifjúsági (U18) korosztály országos bajnoksága Hódmezővásárhelyen. A hazai legjobbak közül Milák Kristóf tíz, Késely Ajna pedig tizennégy versenyszámban méreti meg magát. Mellettük több olyan versenyző van, aki az Európa-bajnoki szintidőért hajt majd a legrangosabb hazai viadalon.

Felnőtt

Az idén már a felnőttek között kell bizonyítania az Egri Úszó Klub 18 esztendős gyorsspecialistájának. Németh Nándor a budapesti vizes vb-n – pályafutása utolsó juniorévében – a 4x100-as váltóbronz részese volt, és ezzel berobbant a köztudatba. A MOL Új Európa Alapítvány által támogatott versenyző ebben a szezonban szeretné megdönteni a 100 méteres gyorsúszás országos csúcsát. No meg akkor sem lenne szomorú, ha a glasgow-i Európa-bajnokságról éremmel a nyakában térhetne haza.

„Minden edző álma”

Valósággal berobbant az élvonalba Békési Eszter, az Egri Úszó Klub mindössze 16 éves versenyzője, aki 200 méter mellen jelenleg a második a felnőtt országos ranglistán, és gőzerővel készül a júliusban Helsinkiben sorra kerülő junior Európa-bajnokságra, amelyen – ha olyan ütemben fejlődik, mint a közelmúltban – akár a dobogóra is odaérhet.

Tizenéves trónkövetelők

Az idén is nagy céljaik vannak a korosztályos válogatott úszóknak. Júliusban lesz a junior Eb, októberben pedig az ifjúsági olimpia. A nagy események előtt biztató, hogy Milák Kristóf, Kalmár Ákos és Késely Ajna is vezeti a hazai felnőttranglistát a fő számában, mellettük pedig számos fiatal szerepel a legjobb háromban a különböző úszásnemekben.

A Balaton kiscápái

Immár évek óta remek eredményeket szállítanak a Keszthelyi Kiscápák ifjú úszói. A Balaton-parti egyesület ugyan csak 2012-ben alakult meg, ám az elmúlt hat évben hat utánpótláskorú versenyző szerzett érmet a korosztályos országos bajnokságokon, míg Nett Vivien több korosztályos csúcsot is felállított. Szántó Kata, a klub elnöke és vezetőedzője bízik abban, hogy az infrastrukturális lehetőségeik bővülnek a következő években, és képesek lesznek az ország elitjébe tartozó úszót kinevelni.