UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

Az év elején tett ígéretnek megfelelően február második hetére elkészült a Duna Aréna második számú erősítőterme, így a magyar úszóválogatott itt edző tagjai immár teljesen a saját időbeosztásuk szerint használhatják a létesítményt.

Az állóképesség már megvan

Három hétig a thaiföldi thanyapurai sportkomplexumban készültek legjobb úszóink. Az egzotikus helyen elvégzett munkáról és a tapasztalatokról a Kőbánya SC mesteredzője, Turi György és 16 éves ifjúsági olimpiai bajnok versenyzője, Berecz Blanka nyilatkozott.

Jól tették, hogy visszacsábították

A tizenöt esztendős Hatházi Dóra megállíthatatlan. Habár a fiatal úszót egyszer vissza kellett csábítani sportágához, azóta egyre inkább az edzés és a versenyzés teszi ki a mindennapjait. Az elmúlt években ráadásul eredményes is: egy lábtörés sem állította meg abban, hogy elindulhasson a 2017-es európai ifjúsági olimpiai játékokon (EYOF), s a tavalyi esztendő sikere is nagyot szólt. A Mol Alapítvány által támogatott fiatal úszó a junior Európa-bajnokságon – még 14 évesen – bronzérmet szerzett 200 méteres pillangóúszásban.

A munka elvégezve

Bár az elmúlt három hetet ugyan a thaiföldi tengerparton töltötték, a legkevésbé sem nyaraltak legjobb fiatal úszóink a harminc fokban. Kőkemény alapozást végeztek, ezzel hangoltak a dél-koreai felnőtt-, illetve a budapesti junior-világbajnokságra, de fárasztó edzések mellett azért természetesen a kikapcsolódásra is jutott egy kis idejük.

Már csak felnőttek

Több korosztályos klasszis lépett a felnőttek közé az új esztendőben, köztük az elmúlt két évet uraló Milák Kristóf és Késely Ajna, a háromszoros junior Európa-bajnok Kalmár Ákos és a korosztályos Eb-ezüstérmes Ilyés Laura Vanda. Ők valamennyien nagyot alkottak az utolsó utánpótlásévükben, januártól viszont a felnőttek között kell helyt állniuk.

A téli napsütésben

Távol-Keleten edzőtáborozik a fél magyar úszóválogatott, többek között az év legjobb fiatal sportolójának megválasztott Milák Kristóf és Késely Ajna is. Miláknak, a Budapesti Honvéd 18 éves klasszisának edzője, Selmeci Attila elmondta, hogy napi tizenöt kilométert úszik a versenyzője, aki a lehető legmagasabbra teszi a mércét az év főeseményén, a dél-koreai felnőtt-világbajnokságon.

Minden perce megéri

Új sorozatunkban utazásra invitáljuk olvasóinkat – a sportágak birodalmába. Túrakalauzunk egy-egy utánpótláskorú sportoló, edző és felnőttklasszis lesz; az ő segítségükkel igyekszünk bemutatni, milyen adottságok birtokában érdemes belevágni egy-egy sportágba, no meg azt, hogy mire számíthatnak azok a fiatalok, akik már ki is nézték maguknak valamelyik edzőtermet, pályát vagy éppen uszodát. Ezúttal annak járunk utána, miért jó az úszás?

Nyerő pályára lépett

A múlt héten az antwerpeni nagymedencés viadalon életében először állt rajtkőre nemzetközi felnőttversenyen Török Dominik Márk. Az FTC 16 éves úszója azonban nem illetődött meg ettől, és igencsak biztató időeredményekkel, valamint két döntős szerepléssel tért haza.

Folytatódó sikersztori

„Az infrastrukturális helyzet jobb, mint valaha, az edzők is sokkal képzettebbek, és nem utolsósorban van két olyan tanítómesterünk, mint Széchy Tamás és Kiss László, akiknek az öröksége itt él közöttünk, és amiből a mai napig táplálkozunk” – bizakodik Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a sikeres év után; Moszkva olimpiai bajnoka elégedett a korosztályos sikerekkel, valamint a Jövő Bajnokai programmal.

Összrégiós évnyitó

„Győzzetek, ha tudtok, veszítsetek, ha mertek, de soha ne adjátok fel!” – mondta beszédében Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Jövő Bajnokai-program évnyitó összrégiós versenyén a Tüske Uszodában. A jó hangulatú megméretésen mind a kilenc régió kiválasztott versenyzői felvonultak, és megmérkőztek kortársaikkal.